Norris nyerte a mozgalmas sprintkvalifikációt

A brit Lando Norris nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj fordulatos és izgalmas sprintkvalifikációját.A McLaren versenyzőjének a hajrában több olyan, jó köre volt, melyet egy-egy apróbb hiba miatt elvettek, és az utolsó ilyentől is megfosztották először a versenybírók, de végül megállapították, hogy nem hagyta el négy kerékkel a pályát, ezért visszakapta a győztes idejét.
    

A második helyen a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett, míg a harmadik a 42 esztendős, kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso (Aston Martin) lett. A világbajnoki pontversenyben élen álló, címvédő holland Max Verstappen (Red Bull) negyedikként zárt. A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott a pálya melletti fű egy része.
    

A hazai közönség kitörő ovációval fogadta Csou Kuan-jüt, a Saubert pilótáját, aki azzal okozott meglepetést, hogy bejutott a harmadik szakaszba. Az utolsó etapot esős időben teljesítették a pilóták, aminek következtében mintegy fél percet "lassult" a pálya, az autók pedig össze-vissza csúszkáltak az aszfalton. A 19 körös sprintfutamot szombaton, magyar idő szerint hajnali 5 órakor rendezik, a versenyt az M4 Sport élőben közvetíti.


    A sprintfutam rajtsorrendje:
    1. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

    2. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

    3. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

    4. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

    5. sor:
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)

    6. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

    7. sor:
Nico Hülkenberg (német, Haas)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)

    8. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Pierre Gasly (francia, Alpine)

    9. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

    10. sor:
Cunoda Juki (japán, RB)
Logan Sargeant (amerikai, Williams)


    A további program:
    szombat:
sprintfutam 5.00
időmérő edzés 9.00

    vasárnap:
futam 9.00


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com