Norris vezérletével McLaren-fölény az első szabadedzésen

Az összetettben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén.A 25 éves pilóta mögött a világbajnoki pontversenyben éllovas csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri végzett másodikként, mindössze 19 ezredmásodperccel lemaradva.

A harmadik helyen Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárt, az ő hátránya már több mint két tizedmásodperc volt Norrishoz képest. Jó edzést teljesített a francia Isack Hadjar a Racing Bulls versenyautójában, ugyanis ő végzett negyedikként, míg a hétszeres vb-győztes és a Hungaroringen nyolc alkalommal diadalmaskodó, ezzel rekorder Lewis Hamilton (Ferrari) ötödik lett az első gyakorláson.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso kihagyta a tréninget, mivel hát- és gerincproblémákra panaszkodott, helyére a 2022-es Forma-2-es bajnok Felipe Drugovichot ültették az Aston Martinba.

A brazil pilóta 16. lett az első gyakorláson. A Saubernél a német Nico Hülkenberg autóját ezen az edzésen az észt Paul Aron vezette, de neki néhány gyors kör után műszaki hiba miatt be kellett fejeznie a tréninget.

A címvédő és négyszeres világbajnok holland Max Verstappen csak kilencedik lett, majdnem egy másodperccel elmaradva Norris köridejétől, ugyanakkor a harmadik és a 16. helyezett pilótát mindössze egy másodperc választotta el egymástól. A Forma-1-es program 17 órától a második szabadedzéssel folytatódik Mogyoródon.

Eredmények, 1. szabadedzés:

1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:16.052 perc

2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:16.071

3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:16.269

4. Isack Hadjar (francia, RB) 1:16.681

5. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:16.734

6. Oliver Bearman (brit, Haas) 1:16.878

7. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:16.880

8. George Russell (brit, Mercedes) 1:16.925

9. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:16.940

10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:16.958

11. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:16.984

12. Esteban Ocon (francia, Haas) 1:17.004

13. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:17.123

14. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 1:17.184

15. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1:17.195

16. Felipe Drugovich (brazil, Aston Martin) 1:17.269

17. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 1:17.393

18. Franco Colapinto (argentin, Alpine) 1:17.464

19. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 1:17.652

20. Paul Aron (észt, Sauber) 1:19.788

A további program:

2. szabadedzés 17.00

szombat:

3. szabadedzés 12.30

időmérő edzés 16.00

vasárnap:

futam 15.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com