Orosz Nagydíj - Hamilton nyert Szocsiban, világbajnok a Mercedes

A világbajnoki pontversenyben vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, így megerősítette éllovas pozícióját összetettben. A német istálló ezzel bebiztosította története első vb-címét a csapatok versenyében.

hamiltonA sorozatban negyedszer diadalmaskodó, 29 éves Hamilton idei kilencedik, pályafutását tekintve pedig 31. futamgyőzelmét aratta, s előnye immár 17 pont csapattársával, az ezúttal másodikként célba érkező német Nico Rosberggel szemben. A harmadik a Williams finn pilótája, Valtteri Bottas lett.

A rajt előtt a 21 pilóta közös akcióval üzent az egy hete, Szuzukában súlyos balesetet szenvedett versenyzőtársának, Jules Bianchinak. Összekapaszkodva egy kört alkottak a rajtrácson, amelyen a "Jules, mindannyian drukkolunk neked" felirat volt olvasható.

A 25 éves francia versenyző a Japán Nagydíj hajrájában egy másik autót mentő darunak ütközött, kórházba vitték, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Keddre kiderült, hogy súlyos agysérülést szenvedett. Azóta is a jokkaicsi Mie kórházban fekszik, az állapota kritikus, de stabil.

A rajt után a második helyről rajtoló Rosberg megelőzte Hamiltont, de utána nagyot fékezett, emiatt a boxba kellett hajtania kerékcserére, s a mezőny végére tért vissza, ezzel gyakorlatilag el is szálltak győzelmi reményei. A 2008-ban világbajnok Hamilton ezek után szinte zavartalanul száguldott az élen, nem kellett kockázatot vállalnia, s ugyan Rosberg az 53 körös verseny végére felzárkózott mögé a második helyre, a győzelmét nem veszélyeztette.

A szocsi téli olimpia központi létesítményei között rendezett viadal - amelyet a helyszínen tekintett meg Vlagyimir Putyin orosz elnök is - a Forma-1 történetének első Orosz Nagydíja volt.

Az autós gyorsasági világbajnokság három hét múlva, az austini Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik. Az idei sorozatból még három verseny van hátra, ezeken összesen maximum száz pontot lehet gyűjteni.

MTI

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com