Őrült büntetések az Olasz Nagydíjon

Sima Hamilton győzelem Monzában, ahol összesen 150 rajthelyes büntetést szórt ki az FIA.Szombaton a Forma-1 népes családja olyasmit láthatott, amire a két évvel ezelőtti texasi időmérő óta nem volt példa, ugyanis ott fordult elő utoljára, hogy a mezőny hosszú ideig várta, hogy végre megkezdhessék az kvalifikációt, ám a szakadó eső miatt végül vasárnapra halasztották a programot.

Monzában azonban más volt a helyzet, ugyanis több, mint 3 órás várakozás után, elengedték a mezőnyt, ám már péntek óta lehetett tudni, hogy több pilóta is hátrasorolásos büntetést kap, tehát a rajtrács biztos, hogy nem úgy fog kinézni, ahogy az időmérő végén.

Az FIA esztelen büntetései miatt már Spában pedzegették, hogy ez nincs rendjén, de Monzában végleg elszabadult a pokol, amikor vasárnap kiderült, hogy a szövetség összesen 150 rajthelyes büntetést osztott ki, és a mezőny csaknem fele máshonnan indult, mint ahol eredetileg végzett.

Mire vasárnap felsorakoztak az autók a rajtrácsra, már csak Lewis Hamilton és Romain Grosjean mondhatta el magáról, hogy onnan indul, ahol az időmérőn végzett, igaz míg a brit esetében ez az első rajtkockát jelentette, addig a francia az utolsó pozíciót szerezte meg, mivel a szakadó esőben elkezdett időmérőn összetörte a autóját.

A büntetés-cunami két nagy nyertese Lance Stroll és Esteban Ocon lehetett, hiszen a Williams és a Force India hirtelen a második és harmadik rajtkockában találta magát, ám természetesen a jóval gyorsabb csapatok gyorsan megelőzték őket, hiába álmodozott a dobogóról a Force India franciája. A két fiatalt azonban így is megdicsérte Sebastian Vettel.A már száraz időben elrajtoló mezőnynek viszonylag sima versenye volt, amit csak néhány koccanás tett emlékezetessé, valamint a szintén büntetéssel sújtott Daniel Ricciardo felzárkózása. Az Olasz Nagydíjat Hamilton nyerte Valtteri Bottas és Vettel előtt, ezzel pedig átvette a vezetést a világbajnoki tabellán.

Annak ellenére, hogy Vettel a Ferrari hazájában vesztette el a bajnoki elsőséget, mégsem keseredett el, mert ahhoz túlságosan lelkesítette a szurkolóktól kapott fogadtatás:

Nem mi nyertünk, mégis a tiszteletkör hihetetlen volt, ahogy a dobogó is. Királynak éreztem magam.

Egyértelmű, hogy hiányzott a tempónk a jobb eredményhez, de tudom, hogy nagyon jó az autónk, és bízom a következő versenyekben. Ha az eredményen nem is feltétlenül látszik, mégis minden jó irányba halad nálunk. Az emberek erőt és reményt adnak, ezért az eredmény nem is nagyon számít.

Nem volt könnyű a verseny, mert hátulról indultam és a rajt nem volt elég jó. Kellett némi idő, hogy ráérezzek az autóra, majd a verseny vége elég szoros volt Daniellel. A kicsúszásomkor tönkrement a valami a kormányon, úgyhogy az autó már nem volt ugyanolyan, de sikerült megtartanom a dobogós helyet.

A 40. körben történt kicsúszás után már nem bíztam az autóban, mert az egyik oldalra húzott, tehát nem bízhattam benne a féktávon. A célom a különbség kontroll alatt tartása volt. Megvolt az előnyöm, amit be kellett osztanom, ez pedig sikerült.

Egyértelmű, hogy ma a Mercedes volt a leggyorsabb, de ennek ellenére el tudom fogadni ezt az eredményt. Nem vagyok boldog, de a dobogó volt a legjobb eredményt, amit ezen a hétvégén elérhettünk.”

Vettelt a jelenlegi pontállás nem igazán érdekli, főleg annak tudatában nem, hogy a következő futamot Szingapúrban rendezik, ahol újra a Ferrari kerülhet előnybe.

Az Olasz Nagydíjon azonban volt, aki a németnél sokkal jobban felhúzta magát, méghozzá Fernando Alonso, aki nagyon frusztráltan rádiózott a csapatával, miután összeakadt Jolyon Palmerrel.A verseny eleje óta a sebességváltójával szenvedő spanyol a 12. helyért harcolt a brittel, amikor a második sikánnál történt affér után a Renault pilótája nem adta vissza azonnal a pozíciót a McLaren versenyzőjének.

Alonso körökkel később is látványosan morgott a rádióba, azt pedig nevetségesnek nevezte, hogy Palmer csak 5 másodperces büntetést kapott. Később a brit kénytelen volt feladni a versenyt, amit Alonso annyival kommentált, hogy „karma”.

A Forma-1 kétszeres világbajnoka így látta az esetet:

Későn fékeztünk, amikor megérkeztünk a sikánba. Én be tudtam venni a kanyart, Palmer keresztülugratott rajta és előttem maradt. Ez olyasmi volt, ami a szabályok szerint egyértelmű. Palmernek vissza kellett volna adnia a pozíciót, de az FIA ekkor egy-egy Heinekent iszogatott.

Ez az én véleményem. Nem tudom, hogy valójában mit csináltak a versenybírák. Ha a 16-17. helyért harcolunk, az is ugyanúgy számít. Szerintem a nézők sem egy partira kíváncsiak, hanem igazi versenyt akarnak látni. Az öt másodperc nevetségesen kevés.”

Az esetről Palmer is kifejtette a véleményét:

Fernando előtt érkeztem meg a kanyarhoz. Ő rendkívül későn fékezett, ezért leterelt a pályáról. Biztos vagyok abban, hogy ez az eset Szingapúrban is beszédtéma lesz, mert Fernando nem volt valami boldog emiatt, de engem ez nem érdekel.

Sejtettem, hogy ez fog történni, mert volt erről egy elég nagy megbeszélésünk. Ha kívül vagy, akkor vagy ütközöl vagy levágod a kanyart. Én levágtam, mellé jöttem vissza, majd a következő kanyarban elé tudtam kerülni.”

Az Olasz Nagydíj Max Verstappen számára sem alakult álomszerűen, hiszen míg a csapattársa a nap versenyzője lett, addig ketten is panaszkodtak a hollandra a futam leintése után. Az egyik megszólaló Felipe Massa volt, aki a verseny egy pontján össze is koccant a Red Bull fiataljával.

Ezzel kapcsolatban a brazil elmondta, hogy nem is érti, hogy a holland miért próbálkozott az előzéssel, aminek eredményeként defektet kapott, majd a kerékcsere után visszaesett a mezőny végére.Az idén igazán balszerencsés holland, aki a 10. helyen zárt, kissé bosszúsan nyilatkozott a leintést követően:

A versenyünk igazából három kör után véget ért, mert attól kezdve felzárkózásos játékot játszottunk. Lágy gumival kezdtünk, de a defekt miatt kétszer kellett kiállnunk. Kár érte, de még így is egész jó versenyt futottunk, aminek örülök.”

Nem Massa volt azonban az egyetlen, akivel Verstappen összeakadt, ugyanis Kevin Magnussennel is egymásra találtak. A Haas pilótája később arra panaszkodott, hogy Verstappen leszorította őt, és „bosszantónak” találta, hogy a felügyelők ezért nem büntették a Red Bull pilótáját.

A dán szerint a versenyirányítás nem volt következetes:

Ideges voltan, de csak azért, mert elmaradt a büntetés, pedig egyértelmű volt, hogy leszorított a pályáról. Történnek ilyen dolgok, ilyen a versenyzés, de szerintem legalább a büntetésnek egyformának kellene lenni.

Féktávon voltunk, ő pedig egyáltalán nem hagyott nekem helyet, emiatt le kellett mennem a fűre, ahol elvétettem a kanyart. Ha nem lett volna bukótér, akkor véget is ért volna a versenyem a kavicságyban vagy a falon.

Nem volt esélyem visszaelőzni abban a kanyarban, ezért semmi értelme nem volt leszorítania. Lehet, hogy csak rosszul mérte fel a helyzetet, de akkor is mindenkit egyformán kellene büntetni.”

Természetesen a másik fél is elmondta a véleményét az ügyről. Verstappen röviden és tömören közölte, hogy szerinte nem történt igazi incidenst, ezért nem is nagyon érdekli az eset.

Az Olasz Nagydíj Hamilton győzelmével ért véget, akit a pódiumceremónia alatt néhányan kifütyültek, ám ez nem csoda, hiszen mégiscsak a Ferrari hazájában győzte le az olasz istállót a brit, aki ennek ellenére imádja Olaszországot.

Az Olasz Nagydíj után senki sem kapott hátrasorolásos büntetést, tehát a végeredmény hivatalossá vált. A Forma-1 mezőnye legközelebb jövő hétvégén áll rajthoz, Szingapúrban.Az Olasz Nagydíj hivatalos eredménye

1. Lewis Hamilton, Mercedes, 53 kör

2. Valtteri Bottas, Mercedes, +4.471 mp

3. Sebastian Vettel, Ferrari, +36.317

4. Daniel Ricciardo, Red Bull Racing, +40.335

5. Kimi Räikkönen, Ferrari, +60.082

6. Esteban Ocon, Force India, +71.528

7. Lance Stroll,Williams, +74.156

8. Felipe Massa, Williams, +74.834

9. Sergio Pérez, Force India, +75.276

10. Max Verstappen, Red Bull Racing, +1 kör

11. Kevin Magnussen, Haas, +1 kör

12. Danyiil Kvjat, Toro Rosso, +1 kör

13. Nico Hülkenberg, Renault, +1 kör

14. Carlos Sainz, Toro Rosso, +1 kör

15. Romain Grosjean, Haas, +1 kör

16. Pascal Wehrlein, Sauber, +2 kör

17. Fernando Alonso, McLaren, Kiesett

18. Marcus Ericsson, Sauber, Kiesett

19. Stoffel Vandoorne, McLaren Kiesett

20. Jolyon Palmer, Renault, KiesettA pilóták bajnokságának állása

1. Lewis Hamilton, Mercedes, 238 pont

2. Sebastian Vettel, Ferrari, 235 pont

3. Valtteri Bottas, Mercedes, 197 pont

4. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, 144 pont

5. Kimi Räikkönen, Ferrari, 138 pont

6. Max Verstappen, Red Bull-TAG Heuer, 68 pont

7. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, 58 pont

8. Esteban Ocon, Force India-Mercedes, 55 pont

9. Carlos Sainz, Toro Rosso-Renault, 36 pont

10. Nico Hülkenberg, Renault, 34 pont

11. Felipe Massa, Williams-Mercedes, 31 pont

12. Lance Stroll, Williams-Mercedes, 24 pont

13. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, 24 pont

14. Kevin Magnussen, Haas-Ferrari, 11 pont

15. Fernando Alonso, McLaren-Honda, 10 pont

16. Pascal Wehrlein, Sauber-Ferrari, 5 pont

17. Danyiil Kvjat, Toro Rosso-Renault, 4 pont

18. Stoffel Vandoorne, McLaren-Honda, 1 pont

19. Jolyon Palmer, Renault, 0 pont

20. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, 0 pont

21. Antonio Giovinazzi, Sauber-Ferrari, 0 pont

22. Jenson Button, McLaren-Honda, 0 pont

23. Paul di Resta, Williams-Mercedes, 0 pontA gyártók bajnokságának állása

1. Mercedes, Mercedes, 435 pont

2. Ferrari, Ferrari, 373 pont

3. Red Bull, TAG Heuer (Renault), 212 pont

4. Force India, Mercedes, 113 pont

5. Williams, Mercedes, 55 pont

6. Toro Rosso, Renault, 40 pont

7. Haas, Ferrari, 35 pont

8. Renault, Renault, 34 pont

9. McLaren, Honda, 11 pont

10. Sauber, Ferrari, 5 pont

(Forrás: m4sport.hu, formula.hu)


Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com