Pimasz holland és megeredt nyelvű finn vitt színt az egyhangú versenybe

A túlbonyolított szabályok, sokkoló prezentáció, és a szombat délután hirtelen leszakadó ég tette emlékezetessé a Magyar Nagydíjat.ericHazánkba érkezett a száguldó cirkusz, amely a múlt hétvégén bebizonyította, hogy alaposan rászolgált a becenevére. A Magyar Nagydíj első legfontosabb eseményének főszereplője Nico Rosberg és a Mercedes volt, ugyanis a német pilóta hosszabbított a csapatával, tehát a következő két évben biztos, hogy marad a jelenlegi alakulatnál.

A hétvége második lényeges híre már sok vihart kavart, ugyanis az FIA úgy döntött, hogy még jobban szigorít a rádiós szabályokon. A mezőny még magához sem tért a változás okozta döbbenetből, máris berendelték őket egy prezentációra, ahol sokkoló képeket mutattak arról, hogy milyen balesetek ellen védhetett volna a Halo, azaz a fejvédő, aminek a2017-es bevezetéséről hamarosan szavaznak.

A pilótáknak tehát bőven volt mit a pályán kívül emészteniük, de ez nem gátolta meg őket abban, hogy kigördüljenek az újra aszfaltozott magyar pályára. A szabadedzéseken még minden egyhangúan telt. Ezt csak Lewis Hamilton második gyakorláson történő kicsúszása tette színesebbé, ám ez semmi volt ahhoz képest, ami az időmérőn várt a mezőnyre.

A pilóták még gyönyörű napfényes időben teljesítették a harmadik szabadedzést, amit szombat délben intettek le. A mezőny készült a délután két órakor kezdődő kvalifikációra, amikor az ég beborult, és igazi nyári vihar szakadt a nyakukban.

Az időmérőt még az előtt megszakították, hogy elkezdődött volna. Amikor a mezőny végre elindulhatott, akkor néhány perc múlva ismét megszakították a Q1-et, mert Marcus Ericsson összetörte a Saubert.massaA csapatok visszatértek a garázsukba, ahonnan nem sokára ismét kihajthattak. Ez Carlos Sainz számára okozott kisebb riadalmat, ugyanis a spanyol hirtelen maga előtt találta az orvosi autót, ami Ericssont szállította vissza a csapatához, de szerencsére nem történt ütközés.

A mezőny folytatta az időmérőt, de megint lengett a piros zászló, mert Felipe Massa sem tudta a pályán tartani az autóját. Az utolsó piros zászlót akkor láthattuk, amikor a Manort hajtó Rio Haryanto is kicsúszott, de az ő kiesése után már nem indították újra a Q1 szakaszt, hanem következhetett a Q2 majd a Q3.

Az időmérő legnagyobb meglepetése Sainz volt, hiszen a szabadedzéseken szenvedő Toro Rosso, hirtelen feltámadt a spanyol keze alatt, és nem csak, hogy a Q3-ba jutott be, hanem még a hatodik rajthelyet is megszerezte, míg a csapattársa a 12. helyről várta a vasárnapi rajtot.

A kvalifikációt Rosberg nyerte, ám a Mercedes pilótáját vizsgálták a versenybírák, hiszen Fernando Alonso megpördülése miatt dupla sárga zászló volt érvényben a pálya egyik szakaszán, tehát mindenkinek lassítania kellett, ám Rosberg nyilvánvalóan nem vette el eléggé a lábát, de végül nem vették el az első helyét.

Látva a vasárnapi rajtot, nem is volt szükség Rosberg büntetésére, hiszen a német azonnal lecsúszott a harmadik helyre, ugyanis Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo is elment mellette. A németnek csak a Red Bull ausztrálját sikerült visszaelőznie, de a győzelemtől elbúcsúzhatott.

Az elég egyhangú versenyen Jenson Button műszaki problémája okozott némi izgalmat az első körökben. A McLaren-Honda hirtelen olyan erőtlenné vált, hogy a brit szinte az utolsó helyre csúszott vissza, mire a csapat arra utasította, hogy ne váltson. Ennek következményeként hamarosan érkezett a felirat, amely értelmében Button áthajtásos büntetést kapott a rádiós szabály megsértése miatt.rioA Magyar Nagydíj egyetlen igazán izgalmas pillanatára sokáig kellett várni, hiszen 19 körrel a futam vége előtt, a 14. helyről a hatodikra feljövő Kimi Räikkönen megérkezett Max Verstappenre. A holland nem akarta könnyen adni magát, aminek következményeként elvitte a Ferrari szárnyvéglapját.

Az utolsó körökben Rosberg Hamiltonra, Vettel Ricciardora gyakorolt nyomást, de végül Hamilton nyert Rosberg és Ricciardo előtt, ezzel pedig átvette a vezetést a világbajnoki tabellán, ám Rosberg már előre jelezte, hogy a most hétvégi Német Nagydíjon vissza akarja venni a helyét.

A futam után természetesen nem maradhatott szó nélkül Räikkönen és Verstappen esete, amit a holland 18 éveshez méltó pimaszsággal úgy kommentált, hogy: „Jó hallani, hogy Kimi végre beszél a rádión. Szerintem minden szabályos volt, mert egyszer változtattam irányt. Nagyon furcsa lenne, ha ezért megbüntetnének.”

A Ferrari egyszeres világbajnoka csak annyit fűzött hozzá a történtekhez, hogy nem az ő feladata, hogy eldöntse, hogy szabályos volt-e Verstappen, de az tény, hogy ennél kevesebbért is büntettek már meg pilótákat.

Räikkönen azonban arra már kiakadt, hogy a versenybírák és „más emberek” a Forma-1 szabályait nem alkalmazzák, hanem a szituációhoz igazítják. Ez alatt nem kizárólag a Verstappen és közte kialakult csatát értette, bár a holland szabálytalan volt, amiért kétszer is irányt változtatott.sainzA finn elsősorban a szombati esetek miatt kritizálta a döntéshozókat. 2007 világbajnoka kiemelte, hogy szombaton a 107 százalékos szabályt értelmezték át az illetékesek, hiszen annak értelmében öt autó – köztük Verstappen – 107 százalékon kívül voltak a Q1-ben.

Räikkönen hozzátette, hogy ezek szerint a 107 százalékos szabály azokra nem érvényes, akik tovább jutnak, és csak azokra vonatkozik, akik kiesnek, tehát egy szabályt, egy időmérőn, kétféleképpen értelmeznek.

A finn szerint a mai Forma-1-et egyszerűen nem lehet komolyan venni, főleg akkor nem, ha az ember kívülállóként nézi. A sportág kívülről rosszul fest, ami nem fair, ezért muszáj, hogy egy szabály minden esetben érvényes legyen, és mindenkire ugyanúgy vonatkozzon.

Egy másik világbajnok is kiakadt a szabályokra, méghozzá Jenson Button, aki szerint Charlie Whitingnak át kellene gondolnia a biztonságról alkotott véleményét. A McLaren-Honda britje azért háborodott fel, mert a verseny elején figyelmeztette a csapata, hogy ne használja a váltóját, ugyanis elvesztették a hidraulikát.

A versenyigazgatóság úgy találta, hogy szabálytalan üzenetet kapott a pilóta, ezért megbüntették. Button ezzel kapcsolatban tette fel a jogos kérdést, hogy ezek szerint a fékpedál beesése nem biztonsági probléma? A brit szerint a kérdésre a válasz az, hogy igenis biztonsági tényezőről van szó.

Button a verseny után hozzátette, hogy a csapata a váltóval kapcsolatban mondott egy változtatást, aminek hála a pedál nem esett a padlóig. Az ekkor az utolsó helyen autózó brit, ezért kapott áthajtásos büntetést

A McLaren-Hondás rámutatott, hogy ilyen bonyolult gépek esetében nem mindig biztonság a rádiós szabály. Button szerint vannak problémák, amit a pilóta a mérnöke segítsége nélkül is meg tud oldani, de a meghajtórendszer esetében a versenyző tehetetlen. A fékpedál beesése pedig biztonsági probléma, hiszen baleset is lehetett volna belőle.versraiMíg Button szenvedett a Magyar Nagydíjon, addig a csapattársa, Fernando Alonso a hetedik helyen fejezte be a versenyt, amelyen szerinte többre nem is lettek volna képesek, ám már ez is szép teljesítmény a csapattól, amely egyre közelebb kerül a Toro Rossóhoz.

A kétszeres világbajnok elmondta, hogy a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari jelenleg mindenki számára elérhetetlen, tehát tulajdonképpen a McLaren-Honda egy másik bajnokságban versenyez, ezért úgy érzi, hogy kihozták a maximumot magukból.

A spanyol pilóta hozzátette, hogy elég eseménytelen volt a vasárnapi futam, ami elmaradt a szokásos hungaroringi showtól. Alonso bízik abban, hogy a McLaren-Honda tartani tudja azt a fejlődést, amely már Silverstone-ban is megmutatkozott.

Az Alonso, és ezzel példaképe mögött végző Sainz, is elégedett lehet a 8. helyével, hiszen a Toro Rosso alapvető célja a pontszerzés, amit a spanyol futamok óta teljesít, míg a csapattársa, Kvjat most is nullázott.

Sainz csak azt sajnálta, hogy nem maradt ideje arra, hogy játsszon egy kicsit a McLarennel és Alonsóval, mert a két autó tempója hasonló volt, és Sainz örült volna, ha a honfitársa előtt végez. A fiatal spanyol azonban így is elégedett, hiszen az első hat sorrendet a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari alkotta.

Sainz hozzátette, hogy majd kiderült, hogy mit hoz a folytatás, de az már jól látható, hogy a McLaren előrébb lépett és bizonyos pályákon erősek, ám Németország inkább a Toro Rossónak kedvez.

A Magyar Nagydíj legboldogabb mosolya Ricciardo nevéhez fűződik, hiszen az ausztrál legyőzte a csapattársát, végre újra felállhatott a dobogóra, és, ha csak egy pillanatig is, de gyorsabb volt a Mercedesnél, tehát minden oka megvan arra, hogy úgy érezze, a Hungaroringen teljesített versenye kicsit feldobta.Download (1)Ricciardo a futam után elmondta, hogy már nagy szüksége volt egy jó versenyre, mert Barcelona és Monaco óta valahogy sehogy sem állt össze a hétvégéje. Az ausztrál kiemelte, hogy fontos, hogy mindent kihozzanak az autóból, csapatként pedig a legjobbat nyújtsák, ami most teljesült, ezért elégedett a vasárnapi eredménnyel.

A Magyar Nagydíj utolsó színfoltja Hamilton és Esteban Gutierrez nevéhez fűződik, ugyanis a címvédő bemutatott a Haas versenyzőjének a lekörözés során, amiért a mexikói feltartotta. Később Gutierrez a Twitteren üzent a britnek, hogy az, hogy világbajnok, még nem jogosítja fel arra, hogy tiszteletlenül viselkedjen a versenyzőtársaival.

A száguldó cirkusz most nem pihenhet, hiszen a Magyar Nagydíj leintése után máris kezdhettek csomagolni, hogy Németország felé vegyék az irányt, ugyanis most hétvégén, egy éves kihagyás után, Hockenheimben rajtol el a Forma-1 mezőnye.

A 31. Magyar Nagydíj hivatalos végeredménye:f1A pilóták világbajnokságának állása:

1. Lewis Hamilton, Mercedes, 192 pont

2. Nico Rosberg, Mercedes, 186 pont

3. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, 115 pont

4. Kimi Raikkönen, Ferrari, 114 pont

5. Sebastian Vettel, Ferrari, 110 pont

6. Max Verstappen, Red Bull-TAG Heuer, 100 pont

7. Valtteri Bottas, Williams-Mercedes, 56 pont

8. Sergio Perez, Force India-Mercedes 47 pont

9. Felipe Massa, Williams-Mercedes, 38 pont

10. Carlos Sainz, Toro Rosso-Ferrari, 30 pont

11. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, 28 pont

12. Nico Hülkenberg, Force India-Mercedes, 27 pont

13. Fernando Alonso, McLaren-Honda, 24 pont

14. Danyiil Kvjat, Toro Rosso-Ferrari, 23 pont

15. Jenson Button, McLaren-Honda, 13 pont

16. Kevin Magnussen, Renault, 6 pont

17. Pascal Wehrlein, Manor-Mercedes, 1 pont

18. Stoffel Vandoorne, McLaren-Honda, 1 pont

19. Jolyon Palmer, Renault, 0 pont

20. Esteban Gutierrez, Haas-Ferrari, 0 pont

21. Felipe Nasr, Sauber-Ferrari, 0 pont

22. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, 0 pont

23. Rio Haryanto, Manor-Mercedes, 0 ponthunf1A csapatok világbajnokságának állása:

1. Mercedes, 378 pont

2. Ferrari, 224 pont

3. Red Bull-TAG Heuer, 223 pont

4. Williams-Mercedes, 94 pont

5. Force India-Mercedes, 74 pont

6. Toro Rosso-Ferrari, 45 pont

7. McLaren-Honda, 38 pont

8. Haas-Ferrari, 28 pont

9. Renault, 6 pont

10. Manor-Mercedes, 1 pont

11. Sauber-Ferrari, 0 pont

(Forrás: m4sport.hu, formul.hu, gp-live.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com