Rádiós üzenetek – Engedett a FIA

A csapatok négy órás megbeszélésen ecsetelték, hogy mennyi problémát jelent az új szabály.fiaBeadta a derekát Charlie Whiting, miután tegnap négy órán keresztül hallgatta a csapatok képviselőitől, hogy mennyi probléma van azzal, hogy a pilóták nem kaphatnak rádiós üzeneteket.

A FIA végül az első szabadedzés előtt értesítette a csapatokat az újabb módosításról. Ennek értelmében a maradék hat versenyhétvégén a most kiadott korlátozás lép érvényben. A következőkben tilos lesz az olyan vezetési tanácsot adni a pilótáknak, mint a „A négyes kanyarban ne hajts a rázókőre”, „Használj magasabb sebességi fokozatot”, „A csapattársad a második szektorban egy tizeddel gyorsabb” vagy „Válassz más ívet a 10-es kanyarban”.

A mérnökök emellett továbbra is adhatnak ötleteket az autó beállítására vonatkozóan. Szabad lesz arra kérni a versenyzőket, hogy állítsák előrébb vagy hátrébb a fékerőelosztást, ezzel kímélve a fékeket. Tilos lesz viszont arra kérni a pilótákat, hogy mindezt a jobb idő eredménye érdekében, a pálya bizonyos pontjain tegyék meg, mert az vezetési tanácsnak minősülne.

Szabad lesz információt adni az üzemanyag-fogyasztásról, a fékek állapotáról és az elemek töltöttségi szintjéről, valamint figyelmeztetni a versenyzőket a gumik kockásra fékezésére.

A szabálymódosítás előtt a FIA két szempontot vett figyelembe. Egyrészről a mérnökök érveit, és aggodalmait gondolták át. Másrészről szem előtt tartották, hogy némelyik csapatnak nincs nagy kijelzős kormánya, ami a többi istálló versenyzőjének a dolgát megkönnyíti, tehát a korlátozással sérült volna a csapatok közötti esélyegyenlőség.

Az FIA azonban kijelentette, hogy 2015-től életbe lép az eredetileg tervezett korlátozás. Ezzel kapcsolatban Bernie Ecclestone tegnap elmondta, hogy a jövőben további korlátozások is várhatóak. Ilyen lehet például a mérnökök számára nagyon fontos telemetria használatának betiltása.

singapore-conferenza-stampa-alonso-raikkonen-620x330Korábban a versenyzőket is megosztotta a rádióüzenetekre vonatkozó korlátozás:

Fernando Alonso: „Nem nagyon tudom elképzelni, hogy annyira nagy hatással lenne a sportágra a korlátozás. Egyébként is elsősorban a forgalomról és a taktikáról beszélgettünk a rádión keresztül. Másokkal ellentétben mi nagyon ritkán beszéltünk arról, mit hogyan kell állítani az autón, emiatt számunkra ez nem jelent nagy változást.

A szabályváltozásról sokat beszélnek most, ami engem leginkább a FRIC-felfüggesztés betiltására emlékeztet. Akkor is mindenki a FRIC-ről beszélt, hogy mennyire változtatja meg a helyzetet. S abból is mi lett? Semmi. Most megint ugyanez lesz. Még ha azt is mondják, a fociban is lehet az edzőnek utasításokat adnia, de a gólokat a csatárnak egymagának kell belőnie. Nekünk is magunknak kell versenyeznünk.

Igaz, sok információt kapunk, ám ezek legnagyobb része nem az autó gyorsabbá tételét szolgálja, inkább csak az állapotáról tájékoztat. Amennyiben jól értem a szabályokat, ezeket most nekünk kell majd leolvasnunk. Nekem ezzel nincs gondom. Összességében jó, ha a Forma–1-ről beszélnek, és most ez jó témát szolgáltat, tehát prímának találom.”

Sergio Pérez: „Nem tartom szerencsés ötletnek, hogy hirtelen, egyik versenyről a másikra csak úgy drámaian változtatnak. Így nem lehet döntést hozni, ám szerintem ez nem igazán számít. Nem hiszem, hogy nagy problémát jelentene ez, a versenyzőknek csak meg kell szokniuk.

Egyértelmű, hogy több információt fogunk kapni, tehát kicsit több dolgunk lesz a verseny alatt, mert nekünk kell mindent kézben tartanunk: az üzemanyag-fogyasztást, a motor beállításait és a hasonló dolgokat. Az átállással nem hiszem, hogy gond lesz, viszont számomra drámai lépésnek tűnik, hogy ez az egyik versenyről a másikra történt.”

carMarcus Ericsson: „Őszinte leszek, tetszik az ötlet. Jónak tartom, hogy nagyobb figyelmet kapnak a versenyzők. Mi viszont egy kiscsapat vagyunk, ezért számunkra nehezebb lesz, mert nincs nagy kijelzőnk. Sok más csapatnak van, ők tehát sok adatot tudnak megjeleníteni rajta, miközben nekünk kisebb van.”

Kimi Räikkönen: „Esetemben nem sokat beszélgetünk a rádión. Általában nincs ezzel gond. A helyzet azonban igen bonyolult lehet, ha van valami gond az autóval, és emiatt változtatni kell bizonyos dolgokon ahhoz, hogy eljuss a célig. Fogalmam sincs, hogy az új szabályokkal ez hogyan fog működni. A helyzetünk sokkal bonyolultabb lesz, de ez is része a sportnak, tehát rendben is van.”

Jean-Éric Vergne: „Nem gondolkodtam ezen, mert szerintem többé-kevésbé ugyanolyan lesz a helyzet, mint korábban. Az a fajta versenyző vagyok, aki szereti maga csinálni a dolgait. Idén például eddig is sok alkalommal változtattam a beállításokon még az előtt, hogy a mérnököm kérte volna ezt tőlem. Szóval igen, kicsit magányosabbá válunk a rádióval, de ez rendben lesz.”

Nico Hülkenberg: „Nekem nagyjából mindegy. Az viszont ritkán fordul elő, hogy két verseny között ilyen változtatások lépjenek érvénybe. Szingapúr ráadásul talán a legrosszabb hely erre. De valamennyien egy hajóban evezünk.

Az edzéseken, természetesen, végezzük majd a szokásos munkánkat, viszont az új szabályokhoz is igazodnunk kell. A nehéz helyzetekben vagy a vészhelyzetekben a versenyen egyértelműen lesz hatása ennek. Előre azonban nehéz megjósolni ezt, majd meglátjuk, hogy alakul a gyakorlatban.

Most nemcsak a vezetésre kell összpontosíthatunk, hanem sok minden másra is figyelnünk kell. Mivel nekünk kisebb kijelzőnk van, ezért kevesebb információnk is van, tehát mások előnybe kerülhetnek. De változtathatunk a kialakításán, és a versenyzőhöz igazíthatjuk azt.”

radioLewis Hamilton: „Az eddigi karrierem során igazi harcot vívtam, hogy jó dolgokat mondjak a rádióban. Ez nem is mindig sikerült, tehát erről az oldalról nézve ez jó. Még mindig nekünk kell boldogulnunk odakinn, de kapunk ehhez bizonyos útmutatást.

Most úgy érzem, mintha kicsit visszatérnénk a gokartos időkbe, ami tetszik. Annak is örülök, hogy mostantól nem osztjuk meg egymással az egyéni beállításokat, hogy hogy áll a másik kormánykapcsolója, hol fékez, hogy kanyarodik és hasonlók.

A csapat persze időnként segíthet, ha eltévedsz, ha nem sikerül javítanod. Izgatottan várom, mi sül ki ebből. Olyan, mintha több labdát dobnának fel egyszerre, hogy kapjuk el. Szerencsére én már egész sokat el tudok kapni.

Azt nem tudom, hogy nekem jobb lesz-e ettől vagy rosszabb. Ez biztos kiderül majd a verseny után, ahogy az is, hogy a másik jobban csinálta-e nálam, én pedig dolgozni fogok azon, hogy javítsak a következő alkalomra. Remélem, jól boldogulunk majd, és mindent kihozunk ebből. Nagy kihívás lesz.”

Jenson Button: „Szerintem az lesz a legnagyobb változás, hogy a rajtok kiszámíthatatlanabbak lesznek, mert általában gyakoroljuk a rajtokat, hogy hol a kuplung fogáspontja, ezért a legtöbbünk hasonló rajtokra képes.

Mi jó munkát végeztünk, a kuplungunk következetes volt az év során, ezért remélem, hogy jobban fogunk rajtolni, mint mások. Remélem, ez kedvez majd nekünk. Az is tetszik, hogy a Forma–1 hallgat a szurkolókra.

Több ember érdeklődését kelthetjük fel, mivel most sokan azt gondolhatják: akkor lássuk, ki hogy boldogul, most már a versenyzők fogják vezetni az autókat. Sosem volt olyan, hogy egy csapat vezette az autót, de sokat segítettek. Most rajtunk múlik, hogy spóroljunk az üzemanyaggal, hogy vigyázzunk a gumikra, hogy állítsuk a fékegyensúlyt vagy a differenciálművet.”

startFelipe Massa: „Elég nagy csata lesz a versenyzői értekezleten, ha minden így marad. Én viccesnek találom ezt a gyors, és teljesen felesleges változtatást. Egy ilyen lépést a szezon elején kellett volna meglépni.

Talán az a változtatás oka, hogy túl sokat beszélgettek a régi versenyzőkkel. Bizonyos szempontból ez jó. Ha azt mondják, ne használd el a gumikat az ötös kanyarban, mert a csapattársadhoz képest túlságosan igénybe veszed őket, akkor az rendben van, ne mondjanak ilyet. Nem ez a gond.

A baj az, hogy nagyon sok mindent kell csinálnunk az autóban, és ha nem tudjuk, talán túlmelegszenek a hátsó fékek és kigyullad a kocsi. Még az is előfordulhat, hogy nagy balesetekhez vezet a korlátozás. Nagyon összetett hajtóegységeink vannak, aminek a versenyzőhöz nem sok köze van. Láthattuk, hogy Hamiltonnak már gyulladt ki az autója.

Ilyet többet is láthatunk majd, ha nem találjuk el a megfelelő beállításokat. Ennek semmi köze a vezetéshez, csak a bonyolult beállításokhoz. Szerintem ez a korlátozás megint a Mercedesnek kedvez. Annak a csapatnak, amely gyakorlatilag megnyerte az idei bajnokságot.”

Pastor Maldonado: „Nem valami jó hír, különösen ezekkel a bonyolult rendszerekkel, amiket használunk, de mindenki számára ugyanolyanok a körülmények.”

Adrian Sutil: „Nincs igazán problémám a korlátozással, mert szerintem kezelhető a helyzet. Kicsit több munkánk lesz, de megoldjuk.”

(Forrás: telesport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com