Ricciardo nyerte az időmérőt

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.A 28 éves versenyzőnek ez pályafutása második pole pozíciója, az elsőt két évvel ezelőtt szintén Monte-Carlóban szerezte meg. Ricciardo mellől a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája startol majd, míg a harmadik rajtkockát a szintén négyszeres vb-győztes, címvédő és a vb-pontversenyben most is vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője foglalja el.

    
A 78 körös Monacói Nagydíj vasárnap 15.10-kor kezdődik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

Mexikóban is új pilótapárossal áll rajthoz a Toro Rosso

Mexikóban is új pilótapárossal áll rajthoz a Toro Rosso

Hiába szerzett pontot Danyiil Kvjat, megint kispadra ültetik.

A Mercedes igen, Hamilton még nem világbajnok az Amerikai Nagydíj után

A Mercedes igen, Hamilton még nem világbajnok az Amerikai Nagydíj után

Sainznak jól a sárga, Verstappen vörös lett a dühtől a rózsaszínné vált Austinban.

http://ujhazak.com