Rosberg győzött és két pontra felzárkózott

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat vasárnap Monzában.

A második helyről rajtoló német versenyzőnek ez volt idei hetedik, egyben pályafutása 21. futamgyőzelme.

000

Rosberg mögött csapattársa, a világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton lett a második, aki továbbra is vezet a pontversenyben, de előnye két pontra csökkent. Harmadikként a Ferrari négyszeres világbajnoka, a német Sebastian Vettel ért célba.

Balesetmentes volt a rajt, de több pozíciócserét is hozott: az élről induló Hamilton az első kanyar után már csak a hatodik volt, ugyanis Rosberg, Vettel, Räikkönen, Bottas és Ricciardo is megelőzte. A kerékcserék kezdetére két helyet javított a brit pilóta, az élen haladó Rosberg előnye pedig ekkor már több mint tíz másodperc volt.

Az első boxkiállások után ugyanaz maradt az első négy sorrendje, mint előtte, de a Ferrari taktikájában két kerékcsere szerepelt, a Mercedesek viszont csak egy-egy alkalommal álltak ki, így Hamilton a második helyre került, Vettel és Räikkönen elé.

Ebben a kvartettben a hajrá már nem hozott izgalmakat, mert túlságosan nagy volt az időkülönbség az autók között, Daniel Ricciardo viszont megelőzte Valtteri Bottast, ezzel előrelépett az ötödik helyre.

A világbajnoki sorozat két hét múlva Szingapúrban folytatódik.

MTI

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com