Rosberg indul az élről Monacóban

Folytatódik a Mercedes német pilótájának sikerszériája, ám elég lesz ez holnapra?Nico-Rosberg-Monaco-Practice_2948855Verhetetlennek tűnik Nico Rosberg Monacóban! A szabadedzéseket sorra megnyerő német versenyző, a mai időmérő edzésen is elvitte az első helyet, és optimistán várhatja a holnapi futamot.


Rosberg úgy nyilatkozott, hogy nem érezte könnyűnek a körülményeket, mivel egyfolytában változott az időjárás. Hol eleredt az eső, hol felszáradt a pálya, de szerencsére sikerült megszereznie az első rajtkockát, ami Monacóban nagy eredmény.

A német mellől induló Hamilton, már nem volt ilyen boldog. Ő arra panaszkodott, hogy egész hétvégén nincs kibékülve a Mercedesszel.

Vettel sincs megelégedve a harmadik helyével, de öröm az ürömben számára, hogy se Lotus, se Ferrari nincs előtte, és remélhetőleg ugyanannyiszor kell kiállniuk kerékcserére, mint neki.

A Ferrari számára nem alakul jól a hétvége. Massa a korábbi balesete után, el sem tudott indulni az időmérő edzésen, s mivel nem tett mért kört, ezért a 22. helyről vághat neki a holnapi, 78 körös, Monacói Nagydíjnak.

Massa csapattársa, Alonso is csak a hatodik helyet kaparintotta meg. Előtte Räikkönen és Webber várja a rajtot.

A Mercedes pilótái nem várnak csodát a holnaptól, ami érthető, hiszen az elmúlt két futamon hiába szerezték meg a pole pozíciót, a versenyeken egy-két kör után átléptek rajtuk a többiek.

Az időmérő eredményének Giedo van der Garde örülhetett az legjobban, hiszen a holland pilóta a 15. helyet szerezte meg a Caterham ülésében.

Hogy holnap mire lesznek elegek ezek az eredmények, azt 13:30 perctől mindenki megtekintheti!

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com