Rosberg nyerte az időmérőt

Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését, így vasárnap ő indulhat az első rajtkockából.615618-nico-rosbergA hazai közönség előtt szereplő 31 éves versenyző pályafutása során 27. alkalommal rajtolhat az élről, és az idén ötödször nyert időmérőt. Csapattársa, a világbajnoki pontversenyben élen álló, címvédő brit Lewis Hamilton lett a második, míg az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) a harmadik.

A futamot vasárnap 14 órakor rendezik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Mercedes igen, Hamilton még nem világbajnok az Amerikai Nagydíj után

A Mercedes igen, Hamilton még nem világbajnok az Amerikai Nagydíj után

Sainznak jól a sárga, Verstappen vörös lett a dühtől a rózsaszínné vált Austinban.

Minden csapat kicsit rózsaszín lehet Austinban

Minden csapat kicsit rózsaszín lehet Austinban

A mellrák elleni küzdelem miatt változik meg az ultralágy abroncs oldalfala az Amerikai Nagydíj hétvégéjére.

A Toro Rosso megnevezte, hogy kikkel indul az Amerikai Nagydíjon

A Toro Rosso megnevezte, hogy kikkel indul az Amerikai Nagydíjon

Pierre Gasly mégis harcba száll a japán Super Formula bajnoki címért.

Sima Hamilton győzelem, nullázó Vettel Japánban

Sima Hamilton győzelem, nullázó Vettel Japánban

A Mercedes brit versenyzője már Austinban világbajnok lehet.

Hivatalos: Palmer elköszönt, Sainz érkezik a Renault-hoz Austinban

Hivatalos: Palmer elköszönt, Sainz érkezik a Renault-hoz Austinban

Váratlan bejelentés Szuzukába.

Orvosi mentés esetén jelenthet innovatív megoldást az új versenyzői kesztyű

Orvosi mentés esetén jelenthet innovatív megoldást az új versenyzői kesztyű

Az FIA 2018-ban tervezi bevezetni az újítást, ami mindent elárul a viselője fizikai állapotáról.

A Forma-1 vezetőitől kérnek segítséget a titkaikat féltő csapatok

A Forma-1 vezetőitől kérnek segítséget a titkaikat féltő csapatok

Az FIA korábbi technikai vezetőjének renault-s szerződését próbálják megakadályozni az alakulatok.

Szokatlan balesettel ért véget az utolsó Maláj Nagydíj

Szokatlan balesettel ért véget az utolsó Maláj Nagydíj

Max Verstappen nyerte a futamot, amelyen Sebastian Vettel és Lance Stroll ütközött a levezető körben.

A búcsúról szól a hétvégi Maláj Nagydíj

A búcsúról szól a hétvégi Maláj Nagydíj

Lewis Hamilton szerint nagy veszteség a Forma-1 számára, hogy elveszíti a versenyhelyszínt.

Hivatalos: Pierre Gasly veszi át Danyiil Kvjat helyét Malajziában

Hivatalos: Pierre Gasly veszi át Danyiil Kvjat helyét Malajziában

Meglepő pilótacsere a Toro Rossónál.

http://ujhazak.com