Rosberg volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat délelőtti harmadik szabadedzésén a Hungaroringen.MercedesA 31 éves versenyző - aki épp a mogyoródi hétvége előtt hosszabbított szerződést 2018 végéig a Mercedesszel - mindössze kétezred másodperccel autózott gyorsabb kört, mint a mögötte második Max Verstappen, a Red Bull 18 éves holland pilótája.

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, Rosberg brit csapattársa csak a negyedik időt érte el, harmadikként ugyanis a Hungaroringen két éve győztes ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) zárta a gyakorlást. A háromszoros vb-győztes Hamilton ugyan a végén még megpróbált egy gyors körrel Rosberg elé kerülni, de a négyes kanyarban hibázott, sok időt veszített, így aztán be sem fejezte a kört.

Rosberg idejéhez képest még a két Ferrari tudott egy másodperces hátrányon belül maradni, a 2007-es világbajnok finn Kimi Räikkönen ötödik, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel hatodik lett. A rajtsorrendről döntő időmérő edzést 14 órakor rendezik, a 70 körös Magyar Nagydíj pedig vasárnap ugyanebben az időpontban rajtol majd el.

Eredmények, 3. szabadedzés (az élcsoport):
----------------------------------------------
1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:20.261 perc
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:20.263
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:20.726
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:20.769
5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:20.859
6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:21.185
7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:21.584
8. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:21.649
9. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:21.672
10. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1:21.935

A további program:
------------------
időmérő edzés 14.00

vasárnap:
futam 14.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com