Rossz üzenetet közvetít a Forma-1

Jolyon Palmer csalódott, amiért olyanok kapnak helyet a rajtrácson, akiket ő legyőzött a GP2-es versenysorozatban.Jolyon PalmerRégen a GP2-t úgy emlegették, hogy a Forma-1 előszobája, mert az a versenyző, aki ott képes bizonyítani, és megnyeri a bajnoki címet, az jó eséllyel ülést kap a királykategóriában. Mostanában azonban ez a megállapítás elvesztette az érvényességét.

A Forma-1-be ugyanis olyan pilóták jutnak be, akiket legyőztek a GP2-ben, ezért nem meglepő, hogy a kategória idei bajnoka keserűséget érez. Jolyon Palmer elmondta, hogy szerinte ő mindent megtett azért, hogy 2015-ben ott legyen a Forma-1 rajtrácsán, ám ez mégis kevés.

A GP2 2014-es világbajnoka nem tartja helyesnek, hogy olyan pilóták kapnak lehetőséget a Forma-1-ben, akiket ő legyőzött a pályán, neki pedig szponzorok után kell rohangálnia, hogy legalább a Force India tartalékpilótája lehessen.

Palmer elkeseredése nem alaptalan, hiszen Felipe Nasr a Banco do Brasil támogatásával már helyet kapott a Sauber istállónál, Stoffel Vandoorne pedig a McLaren csapatnál bizonyíthat jövőre.

Palmer szerint rossz üzenetet közvetít a Forma-1, ami azt a benyomást kelti, hogy már nincs szükség a legjobb versenyzőkre.

(Forrás: a5.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com