Schumacher állapota továbbra is aggasztó

A Formula 1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher tegnap dél körül súlyos síbalesetet szenvedett, fejét egy sziklához csapta.

Forrás: MTI Kép: MTI

Az eset után Grenoble város kórházába szállították, s bár kezdetben még tudatánál volt, később elvesztette az eszméletét. Az orvosok műtétet hajtottak végre rajta, a korábbi hírekkel ellentétben nem kétszer, csak egyszer. Mint kiderült, mindkét agyfélteke sérült, koponyaűri vérömleny keletkezett. Ez agysérüléshez vagy agykárosodáshoz, az agyi ödéma pedig akár a légzés leállásához vezethet.

Mindezt a ma magyar idő szerint délelőtt 11 órakor tartott rögtönzött sajtótájékoztatón mondták el. Jean-Francois Payen kezelőorvos elmondta: "a sérülés kifejezetten komoly, és azonnali beavatkozást igényelt. Állapota kritikus volt. Minden kezelést azonnal megkapott, de még a műtét után sem vagyunk képesek bizton állítani, mit tartogat Michael Schumacher jövője."

Schumi egyelőre intenzíven van, mesterséges kómában tartják.

"Az a fontos, hogy időt nyerjünk," tette hozzá Payen, pontos prognózist azonban nem tudtak adni, hiszen a legfontosabb, hogy óráról órára haladjanak, minden más spekuláció túl korai volna. Az biztos, hogy a hétszeres bajnok nem élte volna túl a balesetet, ha nem visel sisakot. Az is szerencsés körülmény volt, hogy a baleset jó helyen történt, így a helikopter azonnal meg tudta közelíteni és kórházba tudta szállítani.

Az RTL értesülései szerint még legalább 48 óráig kómában tartják, hogy további komolyabb agyi károsodásoktól óvják meg. Reménykedésre ad okot, hogy a negyvennégy éves sportember fiatal és kiváló fizikai állapotnak örvend, ami segíthet a sérülés leküzdésében és a mihamarabbi felépülésben. Az azonban nem kizárt, hogy maradandó károsodásokat szenved, emellett az életveszély sem hárult el felőle.

Források: TeleSport, Autosport.com

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com