Schumacher tiszteletére rendeznek focimeccset a pilóták

Monacóban és a Német Nagydíj előtt lépnek pályára a Forma-1 versenyzői.schumiEllentmondásos hírek látnak napvilágot a súlyos balesetet szenvedett Michael Schumacher állapotáról, aki évekkel ezelőtt hagyományt teremtett azzal, hogy a Német Nagydíj előtt jótékonysági focimeccset szervezett.

Sebastian Vettel és társai éppen ezért szívügyüknek érzik, hogy életben tartsák a hagyományt, amit idén megtehetnek, hiszen egy év kihagyás után, a Forma-1 versenynaptárába visszakerült a Német Nagydíj.

A Ferrari német pilótája, és a Forma-1 négyszeres világbajnoka június 27-én, tehát a verseny előtti szerdán fog pályára lépni a csapatával, hogy megmérkőzzön az NBA-s Dallas Mavericks kosárlabdacsapatának német erőcsatára, Dirk Nowitzki gárdájával a Mainz futballcsapatának stadionjában.

Sabine Kehm, Schumacher menedzserre elmondta, hogy a hétszeres világbajnok évekig kezdeményezője volt a jótékonysági futballmérkőzésnek, ezért örülnek, hogy Dirkkel közösen újra ilyen rendezvénnyel kedveskedhetnek a szurkolóknak, és ezzel a módszerrel köszönhetik meg a támogatást.

Nowitzki arról beszélt, hogy követik Schumacher nagyszerű jótékonysági futballmérkőzéseinek hagyományait, és szeretnék közös erővel támogatni ezt a fontos projektet.ngpNem a Német Nagydíj lesz az egyedüli alkalom, hogy a Forma-1 néhány versenyzője focipályára cseréli a versenyautót, hiszen a most hétvégi Monacói Nagydíj előtt, kedden a Nazionale di Piloti lép pályára, hogy megmérkőzzön Albert herceg sztárválogatottja ellen, az egyik helyi stadionban.

Az információk szerint a Nazionale di Piloti színeiben Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Felipe Massa, Carlos Sainz, Daniel Ricciardo, Esteban Gutiérrez, Sergio Pérez, Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas, Felipe Nasr, Danyiil Kvjat, Stoffel Vandoorne, Kevin Magnussen, Max Verstappen lép pályára, de a csapatot erősítik olyan régi pilóták, mint Max Biaggi, Riccardo Patrese és Loris Capirossi.

Ennek a meccsnek a bevételét szintén jótékonysági célra fordítják. A május 24-én este 7 órakor kezdődő focimérkőzésre a felnőttek 6 és 12 euró közötti jegyeket vehetnek meg.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com