Sir Stirling Moss: „A nők alkatilag alkalmatlanok, hogy Forma-1-es versenyt nyerjenek”

Susie Wolff nem sértődött meg a volt pilóta szavain, egyszerűen csak úgy gondolja, hogy Moss egy régi generációt képvisel. susie wolffAz ma már bizonyos, hogy rengeteg nő nézi a Forma-1-et, és nem azért, mert helyes vagy sem egy-egy pilóta. Valóban érdekli őket a sport, értenek a technikához, és a szabályokat is tudják.


Ám nem a női nézőkről szólt a BBC 5 Live rádiójának műsora, amiben a régi Cooper-, Mercedes-, Maserati- és Lotus-pilóta, Sir Stirling Moss beszélt róla, hogy mi a véleménye arról, hogy nő is volán mögé ülhessen a Forma-1-ben.

A kérdés apropója az volt, hogy még 2012-ben leszerződtette a Williams Susie Wolffot, aki DTM versenyző. A hölgy nem más, mint Toto Wolff felesége, aki a csapat társtulajdonosa. Susie Wolff már tavaly is kipróbálta a Forma-1-es autót, idén pedig először ő ült be az istálló 2013-as versenygépébe.

Wolffnak most az a terve, hogy az idei ifjoncteszt után kiváltja a szuperlicencet, ami a Forma-1 jogosítványa, és versenyzői állást szerez magának a sportágban.

stirlingMoss_1429380cSir Stirling Moss volt Forma-1-es pilóta, aki egyszer sem nyerte meg a világbajnokságot, elmesélte, hogy 1958-ban volt már egy női Forma-1-es pilóta, Maria Teresa de Filippis, akivel semmi problémája se volt, és mindig dobott neki egy puszit, amikor lekörözte. Becsülte a nőben, hogy ki mert állni a férfiakkal szemben a versenyeken, és rajta kívül is akad néhány ügyes női autóversenyző, de egyikük se lesz képes győzni ebben a kategóriában, mert alkatilag nem alkalmasak rá.

Meglepő kijelentését azzal magyarázta a brit Moss, hogy habár fizikailag alkalmasak a nők is a Forma-1-be, mentálisan mégsem bírnák a versenyekkel járó stresszt, hiszen azok nagyon fárasztóak, és az életveszélyes helyzeteket se tudnák kezelni.

Természetesen a nyilatkozat mellett nem ment el szó nélkül Wolff. Nagyon diplomatikusan úgy nyilatkozott, hogy tiszteli a versenyzőlegendát, de ő egy másik generációhoz tartozik, egy olyanhoz, amelyik nem tudja elképzelni, hogy egy nő Forma-1-es pilóta legyen.
Az életveszélyt illetően pedig Moss abból indult ki, hogy az ő idejében még valóban nagyon veszélyes volt a versenyzés, de ma már sokkal fejlettebb és biztonságosabb a Forma-1.

ecclestone-and-f1-teams-enjoyed-pay-raise-in-2010-33839_1Bernie Ecclestone, aki nagyon szeretné, ha nők is versenyeznének, is megszólalt a témával kapcsolatban. Ő egyetértett abban a volt versenyzővel, hogy egy női Forma-1-es sztár születése nagyon valószínűtlen. De szerinte ennek az az oka, hogy a nagy csapatok, mint a Ferrari vagy a Red Bull az elérhető legjobb pilótákra csap le, akik még mindig férfiak, és ezért a nőknek csak a kisebb csapatoknál lehet esélye, akik viszont nem a világbajnokságért küzdenek.

Wolff egyetértett Ecclestone szavaival, és emlékeztetett, hogy ő még csak ott tart, hogy be akar jutni a Forma-1-be, és nem lenne itt, ha nem hinne benne, hogy sikerül elérnie a célját.

(Forrás: vezess.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com