Távozik a Forma-1-ből Mark Webber

A Porsche Le Mans-programjában folytatja a pályafutását a Red Bull jelenlegi pilótája. vettel-webber_2010
Nem Vettel az oka, hogy Webber elhagyja a Forma-1 mezőnyét jövőre – jelentette be ma az ausztrál. A pilóta jövőbeli terveiről már régóta folytak a találgatások, de ennek most vége.

Webber úgy nyilatkozott, hogy hiába szeretnék, nem hosszabbítja meg a szerződését a Red Bull-lal, és a Forma-1-nek is búcsút int, hogy a Porsche Le Man-programjában érvényesülhessen.

Az ausztrál elárulta, hogy voltak ajánlatai 2014-re, de ő már hónapokkal ezelőtt eldöntötte, hogy nem érdekli tovább a széria, de ehhez semmi köze a malajziai incidensnek. Nem Vettel miatt döntött így, hanem azért, mert van egy saját karrierterve, amihez tartja magát.

Ebben a személyre szabott tervben Webber a következő állomására érkezett, de ettől még nem szakít meg minden kapcsolatot a Red Bull-lal. Továbbra is támogatni fogja a csapatot, de azt erősen kétli, hogy valaha is visszatér a Forma-1-be, ugyanis jövőre olyan irányba mozdul el a sportág, amit nem érez a magáénak.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, aki sok sikert kívánt a pilótájának, elmondta, hogy biztos abban, hogy Webber jól átgondolta a döntését, és afelől sincs kétsége, hogy a hátralévő futamokon még szép sikereket fog még aratni a versenyző.

Hogy ki lesz jövőre Vettel csapattársa, arról máris megkezdődtek a találgatások. Sokan Räikkönent, Ricciardot, vagy Vergnet várják az istállóhoz, de a Red Bull leszögezte, hogy nem kapkodják el az utód kiválasztását.

A Webberrel öt szezont csapattársként eltöltő Vettel, elmondta, hogy ő is beleszólhatna, hogy ki érkezzen a csapathoz, de ez nem az ő döntése. A német hozzátette, hogy mindig is tisztelte Webbert, akivel elvannak egymással, de nem barátok.

A szurkolók emiatt a szókimondás miatt gondolják úgy, hogy a két versenyző utálja egymást, holott a valóság az, hogy sosem veszekedett egymással a két pilóta, és egyáltalán nem katasztrofális a viszonyuk, hanem kölcsönösen tisztelik egymást.

(Forrás: vezess.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com