Tehetséges ifjú titánok fiatalítják a Forma-1 mezőnyét

Pörögnek a motorok, égnek a gumik, róják a köröket a teszteken a Forma-1 pilótái, akik között jelenleg öt újonc is türelmetlenül várja, hogy bevéshessék a nevüket a száguldó cirkusz történelmébe.


Közeledik a Forma-1 újabb idénye. A versenypilóták már javában tesztelnek, hogy március 17-én a lehető legjobb formájukban, és autójukkal rajtoljanak el, és küzdjenek a világbajnokságért.
A mezőny idén öt újoncot köszönthet, akikről érdemes pár szót említeni, mert lehet köztük van a jövőbeli Alonso, Vettel vagy éppen Schumacher.

A Sauber új üdvöskéje a mexikói származású, 21 éves Esteban Gutierrez, aki Nico Hülkenberg csapattársaként bizonyíthatja tehetségét. Gutierrez 2008-ban, legfiatalabb mexikóiként, megnyerte a Formula BMW európai bajnoki címet, 2010-ben már a GP3-ban bizonyult a legjobbnak, tavaly pedig harmadikként zárta a GP2-es versenyszériát.

A Williams is az ifjúságbValtteri-Bottas-prepared-for-race-seat-in-Williams-Formula-1-news-172685a vetette a bizalmát. Valtteri Bottast igazoltatta le Pastor Maldonado mellé. Az 1989-es születésű finn is bizonyított már a szakmájában. 2008-ban a Formula Renault Eurocup sorozatot, és ennek az észak-európai kupáját nyerte meg. A Formula-3 Masters 2009-es szériájában is a legjobbként végezett, a következő évben a címvédés is sikerült neki. Ezek az eredmények felkeltették a Williams figyelmét, és megtették harmadik számú pilótává. Bottas még egy győzelmet elkönyvelhet, mert nehéz küzdelemben, de megnyerte a GP3 2011-es versenysorozatát.

Giedo van der Garde tehetségére a Caterham számít. A 28 éves holland versenyző Charles Pic mellett nyomhatja a gázpedált. Garde eddig nem büszkélkedhet nagy érdemekkel. Egyedül 2008-ban sikerült megnyernie a Forma Renault 3.5 bajnokságát. Nem is meglepő ezek után, hogy sokáig kellett kopogtatnia a király kategória ajtaján, de most bizonyíthat, hogy a Forma-1-ben a helye.
max-chilton_2430966bA Marussia teljesen új párostól várja a fejlődést. A brit 21 éves Max Chilton eddig még nem sokat ért el autóversenyzőként. A legszebb eredményei a 2009-es Forma-3 versenysorozat negyedik helye, és az ugyancsak negyedik hely elérése 2011-ben már a GP 2 szériában.
Chilton csapattársa jelenleg Luiz Razia, de ez változhat, mert a friss hírek szerint a brazil és csapata között vita alakult ki, amiért Razia nem fizetett. A pilóta múlt héten egyetlen kört sem tesztelhetett.
A nemzetközi sajtó már el is kezdte találgatni, hogy ki válthatja. Egyes források szerint Narain Karthikeyan, míg más médium Jules Bianchi nevét emlegeti.

Az autóversenyek király kategóriája március 17-én rajtol el. Az újoncoknak húsz versenyük lesz, hogy letaszítsák a trónról Vettelt.

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com