Új játékszabályok a Mercedesnél

Aki legközelebb ütközik, nem lehet világbajnok?sp_mercedes225A múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon megint nem bírt magával Lewis Hamilton és Nico Rosbergnek, aminek a következményeként a Mercedes két pilótája az utolsó körben ütközött egymással. Habár a baleset következményeként a brit nyert, a versenyben addig vezető német pedig lecsúszott a negyedik helyre, mégis mindenki tudta, hogy Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke megunta a két versenyzője sokadik találkozását.

Az eset miatt napokig kérdéses volt, hogy vajon az istálló bevezeti-e a Forma-1-ben mindenki által utált csapatutasítást, esetleg továbbra is hagyják, hogy Rosberg és Hamilton szabadon versenyezzen, vagy valami új szankciót talál ki a csapat.

A találgatások tegnap véget értek, mert a Mercedes hivatalos közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a két pilóta tovább versenyezhet, de a következő ütközés súlyos szankciókkal fog járni.

Mivel a Mercedes nagyon homályosan fogalmazott, ezért most mindenkit az érdekel, hogy vajon mi lesz ez a súlyos következmény. Wolff erről nem árult el részleteket Silverstone-ban, ám a nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy a vétkes nem lehet majd bajnok, mert a Mercedes sorrendet fog felállítani, vagy eltiltják a balesetet okozó pilótát.

Wolff elmondta, hogy nagyon jól tudják, hogy egy autóversenyző hogyan van beprogramozva, és mi számára a legfontosabb, tehát egyértelmű, hogy csak Hamiltonon és Rosbergen múlik, hogy megtörténik-e újra az ütközés, ami negatív következményekkel lesz a kampányukra.

A csapatfőnök hozzátette, hogy nem akar belemenni a részletekbe, mert az új szabályok a Mercedes belső dolga, és remélhetőleg elég lesz ahhoz, hogy az elmúlt futamokon látott incidensekhez hasonló többé ne fordulhasson elő.wolffA nyilatkozatban Wolff az alábbi hasonlattal élt:
„Az utolsó néhány versenyen halmozottan történtek a balesetek, ennek pedig véget kellett venni. A megoldás trükkös, hiszen amikor kapsz egy sárga lapot, akkor tudod, hogy mi fog történni a következőnél. Ezt a forgatókönyvet senki sem szeretné.”

Wolff ezzel arra utalt, hogy a kétszer vétkező focistát eltiltják a játéktól, ezért ebből többen arra következtettek, hogy a Mercedes eltiltással fenyegette meg a pilótapárosát, éppen emiatt az osztrák vezető leszögezte, hogy senki se akarjon túlzó következtetést levonni a szavaiból, bár tudja, hogy bármit mond, azzal csak növelni fogja a találgatások számát.

A csapatfőnök leszögezte, hogy Rosberg és Hamilton megkapta az utolsó figyelmeztetést, és azért csak ennyit, mert a Mercedes nem szeretné, ha kiskutyaként mennének körbe a pályán, ám abból elegük van, hogy az elmúlt öt versenyen háromszor ütköztek össze, ezért lennie kell egy olyan szintnek, ami még elfogadható a csapat számára.

Hamilton a csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatón elmondta, hogy túllépett a történteken, és továbbra sem érzi úgy, hogy hibázott volna, ám azt belátja, hogy mivel Rosberggel csapattársak, ezért muszáj elkerülniük az ütközést.

A brit hozzátette, hogy el kell kerülni, hogy a csapat pontokat veszítsen (a Mercedes számításai szerint 50 egységet buktak a pilóták kakaskodása miatt), tehát beszélni kell a történtekről, amiből muszáj levonni a következtetést.

Rosberg arról beszélt, hogy az Osztrák Nagydíjon történtek már a múlté, és maximálisan előre tekint. A német szerint az, ami történt, nem annyira egyszerű, mint sokan hiszik, de elfogadja a stewardok döntését, ám nem ért azzal egyet.

A Mercedes belső konfliktusáról más pilóták is elmondták a véleményüket. A Toro Rosso versenyzője, Carlos Sainz szerint hiba lenne csak Rosberget hibáztatni. A spanyol szerint a német és Hamilton 51-49 százalékban követett el hibát.merciSebastian Vettel, a Ferrari versenyzője és a Forma-1 négyszeres világbajnoka már sokat tudna mesélni a csapattárssal való ütközéssel, hiszen a 2010-es Török Nagydíjon, amikor még a Red Bull pilótájaként dolgozott, ő is összeütközött a csapattársával, Mark Webberrel.

A német szerint Rosberg és Hamilton csatáját nem lehet Alain Prost és Ayrton Senna egykori harcához hasonlítani, a csapatutasításról pedig az a véleménye, hogy ő el tudja fogadni, mert a pilóták elsősorban a csapatért versenyeznek.

Fernando Alonso, a McLaren-Honda versenyzője, és a Forma-1 kétszeres világbajnoka, aki már dolgozott Hamilton csapattársaként, arról beszélt, hogy csak a Mercedes dolga, hogy mit fognak tenni, hiszen van akkora előnyük a világbajnokságban, hogy azt csináljanak, amit akarnak, mert így is, úgy is ők lesznek az első két helyen.

A spanyol arról is beszélt, hogy a szurkolók szempontjából biztos, hogy jó, hogy Rosberg és Hamilton szabadon versenyezhet, de bármikor eljöhet az a nap, amikor a csapat közbelép, ami természetes reakció lenne, hiszen a csapatnak van egy főnöke, tulajdonosa, a cégnek pedig egy elnöke, ők pedig a dobogón és nem a kavicságyban szeretnék látni a pilótájukat.

Amikor Alonsót arról kérdezték, hogy volt-e hasonló helyzetben, akkor a kétszeres világbajnok viccesen annyit felelt, hogy nem emlékszik, hogy lett volna olyan autója, ami egy másodperccel gyorsabb mindenki másnál, tehát nem, szerinte nem volt olyan helyzetben, mint Rosberg és Hamilton.

Komolyabbra fordítva a szót hozzátette, hogy a versenyző a csapattársával szemben próbál jobban vigyázni, mivel a garázsban ott várja a főnök, néha azonban annyira szoros a bajnoki küzdelem, hogy erről elfeledkezik a pilóta, de ez minden versenyzőben és vetélkedésben benne van.merci2Alonso szerint a Mercedes ügye csak a média számára nagy dolog, mert egyébként borzalmasan unalmas a világbajnokság, hiszen minden futamot a Mercedes nyer. Ez alól a Spanyol Nagydíj kivétel volt, de csak azért, mert Rosberg és Hamilton a rajt pillanatában összeütközött és kiestek. Alonso szerint a jelenlegi helyzet nem fog megváltozni Ausztria után.

A McLaren-Honda pilótája egyébként már 2014-ben előre megjósolta, hogy Rosberg és Hamilton összetűzésbe fog keveredni egymással, ahogy ez meg is történt 2014-ben Spában, majd tavaly Austinban és Szuzukában, valamint idén az elmúlt néhány futamon.

Alonso szerint ez normális, mivel a Mercedes két pilótája közel van egymáshoz, a Red Bull és a Ferrari pedig nem jelent veszélyt rájuk, hiszen az osztrákokkal szemben fél perces, az olaszokkal szemben pedig egy perces előnyük van, ám még így is az lenne normális, ha nem öt, hanem ötven futam alatt ütköznének háromszor.

Az, hogy hogyan folytatódik Rosberg és Hamilton csatája, kiderült most hétvégén, a Brit Nagydíjon.

(Forrás: m4sport.hu, foruma.hu)

Hozzászólások

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

http://ujhazak.com