Újraéled a McLaren-Honda?

A német Auto, Motor und Sport szerint a nemrégiben többször szárnyra kapó híresztelés, mely szerint a jelenleg Mercedes erőforrásokat használó McLaren istálló visszatér a Hondához, nagyon is megalapozott.

Bruce McLaren 1966-ban alapított csapata 1995 óta használ Mercedes-Benz motorokat, és a brit-német szövetség jelenlegi partnerkapcsolata 2015-ig szerződésbe van vésve. 2013 azonban az első év, amikor a McLarennek ezért külön díjakat kell fizetnie a németeknek, hiszen 2010-ben a Mercedes pályára gurította a történelemből megelevenített Ezüstnyilakat, azaz a saját néven benevezett Mercedes GP istállót.

A Honda szolgáltatta V6-os turbó elsöprő sikert aratott 1988-ban (c) Sutton Images A Honda szolgáltatta V6-os turbó elsöprő sikert aratott 1988-ban (c) Sutton Images

A japán Honda motorok 2008-ban bőgtek fel utoljára az Forma-1-ben, 2009-re pedig megvásárolta az alakulatot Ross Brawn, a Michael Schumacher korábbi főnöke a Ferrari és Benetton korszakokban, aki aztán a Honda gyári csapatának is a vezetője lett, és 2009-ben saját neve alatt, Brawn GP néven nyert egyéni és konstruktőri világbajnoki címet az év elején bemutatott, innovatív dupla diffúzor segítségével.

Minthogy azonban jövőre, 2014-től óriási motorforradalom lép érvénybe, és a már két éve lefektetett szabályok értelmében 1,6 literes, hathengeres turbómotorokat fognak használni a csapatok (amely gazdaságosabb, de csak kicsivel halkabb, mint a mostani V8-as szörnyetegek), elképzelhető, hogy a Honda visszatérne a száguldó cirkuszba. Ezekkel a pletykákkal éppen egyidősek azok, amelyek nyomban összeboronálták a McLarent és a Hondát, hiszen a két név egymás mellett legendás csengésű. 1988 és 1992 között négy világbajnoki címet és egy második helyezést értek el a konstruktőri versenyben. Ebben az időben dolgozott együtt Ayrton Senna és Alain Prost, az első hondás évben, '88-ban nyertek 16-ból 15 versenyt együttes erővel, és még lehetne sorolni a nagyszerű adatokat. Kétségtelen hát, hogy a két név nemcsak jó csengésű, de a sportág történetének egyik legsikeresebb partnerkapcsolatát is alkották.

(c) Formula One Management (c) Formula One Management

S noha a vezetők mindeddig tagadták az értesüléseket, a szezonkezdő jerezi teszteken a McLaren-főnök Martin Whitmarsh elmondta, hogy szívesen ülne egy asztalhoz a japán gyártó vezetőivel, hogy átbeszéljék a lehetséges összeállást. Elmondta: "Több motorszolgáltatóval is beszéltünk. Azt hiszem, csak idő kérdése, hogy minél többen visszatérjenek, mert előnyös lehet számukra a csökkentett méretű motor, és a turbómeghajtás."

Az Auto, Motor und Sport 2014 és 2015 köré datálja a Honda belépését, és minthogy jövőre a McLarennek komolyan fontolóra kell vennie a motorkérdést, inkább előbb, mint utóbb fognak bekapcsolódni a sorozatba. A pletykák természetesen már olyan vad dolgokról is szólnak, hogy a Honda már elhelyezett mérnököket Wokingban, hogy előkészítsék a terepet. Hétfőn a BBC Sportsnak egy szóvivő mindenesetre elmondta: "Soha nem beszéljük meg a potenciális partnerekről szóló pletykákat a médiával."

"Személy szerint imádom a versenyzést," mondta Yoshiharu Yamamoto, a Honda fő kutatási és fejlesztési vezetője. "De nagyon sok dologra kell figyelni, ha az F1-ben vagy. Óriási elkötelezettséget kíván, ha részt akarsz venni benne, hiszen ez az autósportok csúcsa. De az igaz, hogy minden versenyt figyelemmel kísérünk, és szeretnénk egyszer újra a száguldó cirkusz része lenni."

"Nem gondolom, hogy azon nyomban vissza kéne térnünk," tette hozzá, "de a szabályváltozások nagyon izgatnak minket. Természetesen követem a szabályokat, és ha lehetőség adódik rá, szeretnénk visszatérni."

Hozzászólások

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

http://ujhazak.com