Verstappen: „Jacques már ölt embert”

Túlment a jó ízlés határán a 18 éves pilóta, amikor visszaszólt 1997 világbajnokának.verstappenA Forma-1 aktuális botránya még mindig nem csitult el. Habár a mezőny már túl van két szabadedzésen (az elsőt Rosberg, a másodikat Hamilton nyerte), a háttérben még mindig Verstappen és az agresszív vezetése a téma.

Az ügyben tegnap elbeszélgetett a 18 éves hollanddal Charlie Whiting, aki utólag belátta, hogy a múlt heti belga versenyen hibázott, amikor szó nélkül hagyta Verstappen megmozdulását, amit nem először mutatott be Kimi Räikkönen ellen.

Az FIA elnöke visszanézte a felvételt, és már rájött, hogy fekete-fehér zászlót kellett volna mutatnia a Red Bull pilótájának. Ez a jelzés az utolsó figyelmeztetés a szabályok szerint. Whiting emellett tegnap reggel elmagyarázta a versenyzőnek, hogy a jövőben mit néznek el neki, és mit nem.

Az FIA tehát ennyivel elintézte az ügyet, a tegnapi versenyzői értekezleten pedig szóba se került a holland merész megmozdulása. Ezzel kapcsolatban Carlos Sainz árulta el, hogy csak a két Ferrari pilótának van baja a hollanddal, míg a többieknek az FIA többféleképpen alkalmazott szabályaival.

Úgy tűnhet tehát, hogy a botrány elül, ám Verstappen tovább gerjesztette a feszültséget egy holland nyelvű sajtóeseményen, ugyanis a pilóta a jó ízlés határát átlépve reagált Jacques Villeneuve korábbi megjegyzésére, amely szerint a holland meg fog ölni valakit, ha a jövőben nem fogja vissza magát.

Verstappen erre azzal reagált, hogy a Forma-1 1997-es világbajnoka nézzen magába, hogy mit tett a karrierje során, mert ő már megölt valakit. A kanadai kijelentése ezért tiszteletlen az áldozat családja felé.balesetA 18 éves holland ezzel arra a 2001-es ausztráliai balesetre célzott, amelyben Villeneuve autója ráfutott Ralf Schumacher versenygépére, majd a kerítésnek csapódott, ami Graham Beveridge sportbíró halálát okozta. Ezt a szerencsétlen versenybalesetet egyébként később Montoya is a kanadai fejére olvasta még ugyanabban az évben.

A holland újságírók a Twitteren megerősítették, hogy Verstappen száját tényleg elhagyta a megjegyzés, és semmit sem változtattak a szavain. Az, hogy erre mit fog reagálni Villeneuve még a jövő zenéje, de annyit megjegyezhetünk, hogy Verstappen sem volt korrekt Graham Beveridge családja felé.

Az Olasz Nagydíj hétvégéje a harmadik szabadedzéssel folytatódik ma 11 órától, majd ezt követi 14 órakor az időmérőedzés. A mezőny holnap 14 órakor rajtol el azon a pályán, amelynek szerződését tegnap meghosszabbították, tehát a következő három évben biztos, hogy Monzában rendezik az olasz versenyt.

Jó szurkolást!

(Forrás: formula.hu, f1vilag.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com