Veszélyben a Szingapúri Nagydíj

Nem várt probléma akadályozhatja meg a hétvégi Forma-1-es verseny lebonyolítását.singapurKomoly és eddig ismeretlen problémával találták szemben magukat a Szingapúri Nagydíj szervezői, ugyanis az elmúlt héten olyan szmog borította be a helyszínt, amely miatt több sporteseményt törölni kellett, most pedig a Forma-1 hétvégi futama is veszélybe került.

A szmog kialakulásáért a Szumátrában gazdálkodó farmerek tehetők felelőssé, amiért az erdők felégetésével próbálnak újabb területeket szerezni, ez pedig füsttel borítja be az egész területet. A múlt hétvégén, bár alacsony mértékben találták az egészségre károsnak a szmogot, mégis több sporteseményt töröltek.

Jelenleg pedig az kérdéses, hogy a Forma-1 mezőnyének kell-e aggódnia, ám a szervezők egyelőre folyamatosan vizsgálják a kialakult helyzet változását, ugyanis abban az esetben, ha sűrűsödik a szmog, akkor az zavarhatja a pilótákat, ráadásul a nézők egészségére is ártalmas lenne a légszennyezettség.

szingapúrA szervezők szóvivője elmondta, hogy a szmog csak az egyik veszély, ami szerepel a Szingapúri nagydíj vészforgatókönyvében, hiszen az eső is komoly problémát okozhat a futam közben.

A szóvivő arról is beszélt, hogy amennyiben a szmog annyira sűrű lenne, hogy az komolyan zavarná a pilótákat a látásban, és a nézők egészségét is veszélyeztetné, akkor a szervezők szorosan együttműködnek majd az érintettekkel, hogy együtt hozzák meg a végleges döntést.

A szingapúri környezetvédelmi hatóság egyik embere tegnap elmondta, hogy a szmog helyzet rosszabbodott, mert a szél még mindig a Szumátra felől fúj. Az illetékesek továbbra is arra törekszenek, hogy felmérjék, hogy milyen hatással lehet a Forma-1-es hétvégére az, ha a légszennyezettség tovább romlik.

(Forrás: telesport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com