Vettel és Wehrlein kalandos úton jutott el Ausztráliába

A Forma-1 mezőnye elindult Melbourne-be, ahol hétvégén rendezik a szezonnyitó futamot. Mivel komoly időeltolódással kell megbirkóznia a legtöbb csapattagnak, ezért a Forma-1 mezőnye már hétfőn elindult Ausztráliába, hogy a hétvégén megrendezésre kerülő futamon a legjobb formájukban lehessenek.

Habár a többség sima úton jutott el az év első versenyének helyszínére, voltak olyanok, akik számára igazán rosszul indult a szezon. A peches pilóták közé az együtt utazó Sebastian Vettel és Pascal Wehrlein tartozott.

A versenyzők hétfőn érkeztek meg Melbourne-be, ám a velük repülő Roger Benoit, a svájci Blick tudósítója elmesélte, hogy már az első futam előtt átkozhatták a technika ördögét a honfitársak, akik Dubaiból repültek a kontinensnyi országba, ám ehhez először az arab országba kellett eljutniuk.

Vettel és Wehrlein úgy tervezte, hogy vasárnap, Zürichből szállnak fel 14 óra 35 perckor, ám a repülőtéren az a hír fogadta őket, hogy a járatuk 90 percet késik, mert technikai gondok adódtak. Vettel mosolyogva megjegyezte az újságírónak, hogy „jól kezdődik”.

A pilóták azzal vigasztalták magukat, hogy hajnali háromkor is megy egy repülő Dubaiból Melbourne-be, ám korántsem a késés volt az egyetlen probléma az úton, ugyanis Benoit, aki a repülőúton két órát beszélgetett Wehrleinnel, elmondta, hogy 8 óra repülés után még egy órát körözött a gép Dubai felett.

A késés azt eredményezte, hogy a két versenyző és az újságíró csatlakozása már 50 perce a levegőben volt, amikor ők végre leszálltak, úgyhogy hajnali kettőkor azon gondolkodhattak, hogy milyen lehetőségeik vannak, kitől kérjenek tájékoztatást.

Habár sokan idegesek lennének egy ilyen szituációba, mégis Vettel és a finn trénere humorral próbálta enyhíteni a helyzet kellemetlenségét. Végül a négyszeres világbajnok által korábban említett 3 óra 5 perces járatot nézték ki.

A négy pórul járt utas a repülőn összetalálkozott a mezőny több tagjával, Felipe Massával, Max Verstappennel és Romain Grosjeannal. Erről Benoit a következőt mesélte:

2 óra 50 perckor találkoztunk újra Wehrleinnel a hetes kapunál, ahol Massa, Verstappen és Grosjean foglalt jeggyel csekkolt be, míg mi rohantunk, és különböző golfkocsikon utaztunk, amelyekkel általában a mozgássérült utasoknak segítenek. Szerencsére még pont volt négy szabad hely a gépen.” Később kiderült, hogy itt sem kellett volna rohanni, mert a repülőgép 70 perces késéssel szállt fel. A járat végül helyi idő szerint hétfő éjfél után landolt Melbourne-ben, ahol Vettel és az edzője szerencsésnek érezhette magát, mert megkapták a csomagjukat.

Velük szemben Wehrlein és alkalmi útitársa nem volt ilyen mázlista, ugyanis közölték velük, hogy csak 20 óra múlva, a szállásukon kapják meg a poggyászukat, mert az a következő járattal érkezik. A Forma-1-ben a második szezonját kezdő Wehrlein elárulta, hogy ez sorozatban a második alkalom, hogy a csomagja nem érkezik meg vele Ausztráliába.

A Forma-1 versenyzői közül többen Vettelék előtt érkezett Ausztráliába. Fernando Alonso és Valtteri Bottas már szombaton bejelentkezett Melbourne-ből. A McLaren spanyolja a szörfösök kedvenc városából Torquayból, küldte üdvözletét, míg a Mercedes finnje a helyi hokicsapattal múlatta az időt.

A Forma-1 hivatalos programja holnap kezdődik a sajtótájékoztatóval, majd pénteken rendezik az első két szabadedzést. Szombaton a harmadik szabadedzést és az időmérőt követhetjük figyelemmel, majd vasárnap elrajtol a mezőny.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com