Vettelé az első rajtkocka, Hamilton csak 14. (2. rész)

A hazai közönség előtt szereplő Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok pilótája nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.A vb-pontversenyben is vezető 31 éves Vettelnek ez az idei ötödik, pályafutásának pedig 55. pole pozíciója. A második helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője zárta az időmérőt, míg a harmadik rajtkockát Vettel csapattársa, a szintén finn Kimi Räikkönen foglalhatja majd el.

    
Vettel legnagyobb riválisa, a címvédő és ugyancsak négyszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) műszaki probléma miatt csak 14. lett az időmérőn. Hamilton az edzés első szakaszában ráhajtott az egyik rázókőre, az ütés következtében meghibásodott a Mercedes hidraulikai rendszere, ezért a brit pilóta nem folytathatta. Hamilton így legjobb esetben is csak a 14. kockából startolhat majd a futamon, de ha a versenyautójában ki kell cserélni valamilyen alkatrészt, akkor akár még az utolsó sorba is sorolhatja őt a versenybíróság.
   

A 67 körös Német Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

 
 
    A teljes rajtsorrend:
    ---------------------
    1. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)


    2. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)


    3. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Romain Grosjean (francia, Haas)


    4. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)


    5. sor:
Charles Leclerc (monacói, Sauber)
Sergio Perez (mexikói, Force India)


    6. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Szergej Szirotkin (orosz, Williams)


    7. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)


    8. sor:
Esteban Ocon (francia, Force India)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)


    9. sor:
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)
Lance Stroll (kanadai, Williams)


    10. sor:
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

http://ujhazak.com