Gazsó Alida Dóra: minden nap a maximumot kell nyújtanom

A kétszeres világbajnok kajakos, Gazsó Alida Dóra nemrég érkezett haza Dél-Afrikából, ahol Csipes Ferenc csapatában készült a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamarával, valamint Pupp Noémivel és Fojt Sárával. Bár a tavalyi éve nem volt zökkenőmentes, elmondása szerint ez, valamint a klubváltása is erősebbé tette, és úgy érzi, a legjobb helyre került."Jól sikerült az edzőtábor. Nagyon jó munkát tudtunk végezni, a dél-afrikai körülmények minden lehetőséget biztosítottak a sikeres felkészüléshez. A hőmérséklet, a víz tisztasága is segített minket. Az edzéseken mentünk pályákat is, amik biztatóak voltak. Úgy látszik, a téli felkészülés kezd beérni. Kint egyes edzéseink voltak végig, most majd utazunk Szolnokra, ott kezdjük a párosokat próbálgatni" - nyilatkozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjának az egy hét múlva 23. születésnapját ünneplő versenyző.
   

"Október óta vagyunk együtt ezzel a csapattal, nagyon jó az összhang köztünk. Igazából azt érzem, hogy eddig ez a legjobb csapat, amiben edzettem. Itt van Tami, aki már egy rutinos versenyző, ő már megcsinálta a +nagyot+, folyamatosan húz minket. Mi pedig megyünk utána, és próbáljuk minél többször megnehezíteni a dolgát" - fogalmazott.
    

Gazsó a KSI-ben eltöltött évek után idén először versenyez majd a Budapesti Honvéd SE színeiben. Úgy érezte, szüksége volt a váltásra, és ezt eddigi tapasztalatai is alátámasztják. "Az egyesületváltás tervben volt, az edzőváltás eleinte nem, de mégis szükségét éreztem, hogy kimozduljak a komfortzónámból, ami sikerült is, mert egy teljesen más edzésprogramba csöppentem. Nagyon jól érzem magam itt, Csipes Ferenccel és a csapattal is egyaránt hamar megtaláltam a közös hangot, eredményes eddig a közös munka" - mondta.
    

A fiatal kajakos tavalyi szezonját nagyban befolyásolta, hogy májusban elkapta a koronavírust, emiatt akkor a válogatók és a világversenyek is veszélybe kerültek. Végül a négyes tagjaként bronzérmes lett a müncheni Európa-bajnokságon (Kiss Blanka, Lucz Anna, Csikós Zsóka, Gazsó Alida Dóra), mégis úgy érzi, az előző évről még jóval több maradt benne.
   

"Az első válogatón nem is indultam, esélytelen volt, hogy lázasan rajthoz álljak. Testileg és fejben is megviselt, hogy tudtam, ott kellene lennem Szegeden, mégsem tudok, bármennyire is szeretném. Ez hatással volt a második válogatóra is, nem tudtam a legjobb formámat hozni, emiatt nagy csalódás nekem a tavalyi év. Viszont ebben is találtam motivációt, rájöttem, hogy sokkal többet kell edzenem, jobban oda kell figyelnem magamra. Változott a hozzáállásom is, most gőzerővel megyek előre. Minden nap a maximumot akarom nyújtani. Ezt várom el magamtól, ami visz előre minden nap. Új élményként tapasztalom ezt meg, hiszen eddig nem voltam ilyen, de amióta átkerültem egy teljesen új környezetbe, más lett a mentalitásom és ennek nagyon örülök" - tette hozzá.
    

Gazsó Alida Dóra eddigi pályafutása egyik legemlékezetesebb pillanataként idézte fel a 2019-es négyesben szerzett világbajnoki aranyérmét, akkor Csipes Tamarával, Medveczky Erikával és Hadvina Dórával alkották az egységet.  "2019-ben, az első világbajnokságomon, ráadásul Szegeden tudtunk győzni K-4 500 méteren, életem egyik legnagyobb élménye volt. Szereztünk kvótát, ráadásul óriási közönség előtt, ami meghatározó emlék a mai napig" - emlékezett. A kajak-kenusok idei első válogatóját május 5-7-én rendezik Szegeden.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com