Gazsó Alida Dóra: nem szeretném úgy abbahagyni, hogy nincs egy olimpiai aranyam

Az olimpiai aranyérem a fő célja a kajakos Gazsó Alida Dórának, aki a nyári, párizsi játékokon egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett csapathajók tagjaként.A Budapesti Honvéd versenyzője Csipes Tamara párjaként K-2 500 méteren második lett, míg négyesben Pupp Noémivel és Fojt Sárával kiegészülve a dobogó legalsó fokára állhattak fel. A magyar szövetség Csónakház Kajak-Kenu Podcastjében a 24 éves Gazsó elárulta: nem is emlékszik arra, hogy mikor tudott annyit pihenni a pályafutása során, mint amennyit most, de már elkezdte az edzéseket. Mint mondta, jelenleg nehéz motivációt találnia, de nem aggódik amiatt, hogy ez hosszú távon ne fordulna át.

"Van egy célom, hogy egyesben még jobb legyek és minél jobb eredményt tudjak elérni a világbajnokságokon és én tudjam megszerezni a kvótát. Remélem, ez össze fog jönni, hiszen most az egyesre fogok nagyon fókuszálni - emelte ki. - Nem szeretném úgy abbahagyni, hogy nincs egy olimpiai aranyam." A világ- és Európa-bajnok magyar kajakozó visszatekintve a párizsi játékokra, amelyen újoncként egyesben, párosban és négyesben is indult, elégedetten értékelt.

"Egy éremmel szerettem volna hazajönni. Ezt felülmúltam, hiszen kettővel sikerült. Nincs hiányérzetem. Nagyon jó érzés, hogy ilyen jól sikerült. Mindennek így kellett történnie. Nem volt fontossági sorrend a számokat illetően, csak reálisan láttam, hogy miben vagyok esélyes. A párosban láttam a legnagyobbat, hogy érmet szerzünk, így arra tudtam a legjobban fókuszálni" - mondta, hozzátéve, hogy a négyes csoportjuk már két éve együtt készül, így annyira összecsiszolódtak, hogy nemcsak saját magukért, hanem kimondottan egymásért is harcoltak.

"Jobban örültem a Noncsiéknak, hogy harmadikok, mint a saját ezüstömnek" - utalt a páros végeredményére. A Csipes, Gazsó duó második, a Pupp, Fojt kettős - emlékezetes holtversenyben - harmadik lett K-2 500 méteren.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com