Hámori Luca nem bírt a kazah világbajnokkal

Az olimpiai ötödik Hámori Luca pénteken pontozással kikapott kazah riválisától, így kiesett a liverpooli ökölvívó-világbajnokságon.Az Európa Játékok-bronzérmes magyar öklözőnek nem volt szerencséje a sorsoláson, mivel már a 16 közé jutásért a 65 kilogrammos súlycsoport egyik klasszisával, az idei IBA-világbajnokságon aranyérmes Aida Abikejevával kellett megküzdenie. A BVSC öklözője bevallottan éremért utazott Liverpoolba, ahol - a magyar szövetség tájékoztatása szerint - remekül kezdett.

Az első menetben összeszedetten és pontosan bokszolt, egyértelműen irányította a meccset, így három perc után minden pontozónál ő állt jobban. A második menetben nagyobb sebességre kapcsolt a kazah, Hámori pedig a menet közepén kicsit szétesett, amiért komoly árat fizetett, ugyanis a mérkőzésvezető szabálytalanságért intette, az egypontos levonás miatt pedig az utolsó menet előtt már Abikejeva vezetett mind az öt bírónál.

A záró három percben Hámorinak menni kellett előre és ő végig robotolta a szakaszt, az ütésváltásokban mindkét fél adott és kapott is, végül azonban ebben a periódusban megint a kazahot látták jobbnak a pontozók, akik valamennyien 29-27-re Abikejevának adták a mérkőzést.

A pénteki folytatásban Mester Soma (75 kg) a skót Alan Perrie-vel, Bátori Mihály (85 kg) a cseh Daniel Komarekkel, Szűcs Szabina (57 kg) a spanyol Jennifer Fernandezzel, míg Szaka István (50 kg) az ukrán Szijovusz Muhammadijevvel csap össze.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com