Hangulatos ünnepséggel köszöntötték a 90 éves Volper Lászlót
Kovacsics Imre, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke és a világbajnok Gergely Gábor is köszöntötte Volper László mesteredzőt a 90. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen, melyet az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény szervezett.Az ünnepelt közel egyórás, videobejátszásokkal és hangfelvételekkel illusztrált előadást tartott pályafutásának fontosabb állomásairól. Volper László 1934. március 27-én született, a Csillaghegyi Általános Iskolából indult. Tíz évig dolgozott a női válogatott edzőjeként, a férfiaknál is kilenc évig kis megszakításokkal. A női válogatott az ő irányításával lett Európa-bajnok először 1982-ben Budapesten, majd 1986-ban Prágában. A szép eredmények közül kiemelkedik, hogy 1986-ban Bátorfi Csilla - 17 évesen - egyéniben is Eb-t nyert, ebben a számban azóta nem győzött magyar asztaliteniszező.
Volper László a KSI-ben huszonhét év alatt saját becslése szerint nagyjából 2000 gyerek kezébe adott ütőt, a serdülő- és az ifjúsági válogatott kapitányaként pedig nem kevesebb, mint 46 Európa-bajnoki dobogós helyezésben vállalt részt. 2011-ben hagyta abba a foglalkozást a versenyszerű asztalitenisszel, de nyolcvanéves korán túl is heti rendszerességgel tartott időseknek asztalitenisz edzéseket.
"Munkássága és elhivatottsága a sport iránt példaértékű, és az általa nyújtott inspiráció ma is él a tanítványokban és a sportágban. A magyar asztalitenisz sportban betöltött szerepe és a fiatal tehetségek fejlesztésében nyújtott hozzájárulása méltán teszi őt az egyik legtiszteletreméltóbb edzővé" - áll a MOATSZ közleményében. Volper László munkáját Sportújságírók Díjával (1986), ISM Bay Balázs Edzői Életműdíjjal (2004), a Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség Életműdíjával (2004), a Magyar Sportért Életműdíjjal (2009) és Asztalitenisz Életműdíjjal (2016) ismerték el.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások