Három döntős, három középfutamos magyar egység a péntek délelőtti magyar mérleg

Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: A péntek délelőtt vízre szállt hat magyar egység közül három egyből a döntőbe jutott előfutamából, három viszont délután még középfutamra kényszerül a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon.A második versenynapon a csütörtökihez képest alacsonyabb, 15 fok körüli hőmérséklet és előbb enyhe jobbos oldalszél, majd szembeszél fogadta a sportolókat a Bagsvaerd-tavon. A hat szám közül egyedül férfi K-1 200 méteren nem volt lehetőség egyből a döntőbe kerülni, mert ugyan a 2024-es párizsi olimpián a sprinterek már nem mutathatják meg magukat, a legrövidebb táv versenye továbbra is népszerű a versenyzők körében, ezt a mezőny nagysága is alátámasztja. A Tokióban negyedik Csizmadia Kolos ezzel együtt már az előfutamban "odatette" magát, remek tempóban haladt, majd a hajó berúgását is gyakorolta, s az olasz Andrea di Liberto mögött második helyen célba érve készülhet a középfutamra.
    

Hozzá hasonlóan Balla Virág is vízre száll még délután, miután a női kenusok 200 méteres egyéni versenyében ötödikként zárt első pályáján, azaz nem sikerült élnie azzal a lehetőséggel, hogy az első három egyből a fináléba jut. Férfi K-2 500 méteren - amely régi-új szám lesz a 2024-es ötkarikás műsorban - csak az első hely ért egyenes ágon döntőt. Az egyesben olimpiai bajnok Kopasz Bálint ezúttal győri klubtársával, Erdőssy Csabával próbálkozik ebben a számban, s bár jól lapátoltak az előfutamban, a mellettük evező németekkel nem bírtak, második helyük pedig esetükben is középfutamos folytatást jelent. Kopasz elmondta: csalódott, hogy nem sikerült nyerniük, mert mivel ő három számban is érdekelt ezen a vb-n, jó lett volna kihagyni a középfutamot.
    

"Ez így nagyon nem jó. Hiába indítottunk, nem tudtuk megelőzni a németeket" - tette hozzá. A másik három számban ugyanakkor sikerrel jártak a magyarok. Csipes Tamara friss olimpiai ezüstérmesként fölényesen nyerte a második előfutamot K-1 500 méteren, noha mint később kiderült, nem alakultak számára ideálisan a rajt előtti percek.
   

"Csak arra koncentráltam, hogy végig tudjak menni. A júniusi Európa-bajnokságon használhattunk széldzsekit, és én most is ebben akartam evezni, mert nagyon hideg van, de a stégről visszaküldtek, hogy vegyem le. Így az átlagos 20-25 perc helyett most mindössze 12 percem maradt a bemelegítésre ebben a hidegben, és így nem volt jó végigjönni" - mondta a parton a Honvéd klasszisa. - "Az mondjuk jó érzés volt, hogy egyáltalán nem izgultam, talán mert az említett baki miatt nem is jutott rá időm. Nem kerültem erős futamba, tudtam, hogy én vagyok a legjobb és muszáj nyernem, ez pedig adott egy kis adrenalint."  
    

Ebben a számban vasárnap rendezik majd a döntőt, csakúgy mint a két kenus számban, férfi C-2 500 méteren és női C-2 200-on, amelyekben egyformán az első három hely ért finálét. Előbbiben a két éve, Szegeden vb-ezüstérmes Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó óriási csatában második lett spanyol riválisa mögött. A magyarok nagyon kihajtották magukat, a partra szállás után percekig tartott, mire nyilatkozni tudtak.
   

"Azt hittük, hogy sokkal könnyebb lesz ez az előfutam. Nem mentünk jól, ennél az elmúlt hetekben még egy edzés után, fáradtan is jobban teljesítettünk. Részemről ez talán annak tudható be, hogy az elmúlt napokban nem alszom jól. Remélem, ez változik és a döntőben már jobbak leszünk" - mondta Hajdu Jonatán. Bragato Giada és Nagy Bianka kettőse ugyancsak másodikként ért be a 200 méteres versenyben - őket a kubaiak előzték meg -, így szintén készülhet a vasárnapi végjátékra. Pénteken később még három magyar érdekeltségű előfutamot rendeznek a vb-n, majd 14 órától következnek a középfutamok.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com