Három magyar játékossal védene címet a Liverpool

Pénteken a címvédő, három magyar játékost foglalkoztató FC Liverpool Bournemouth elleni hazai összecsapásával elrajtol az angol labdarúgó-bajnokság 2025/26-os idénye, amelyben többen is eséllyel pályáznak Szoboszlai Dominikék trónjára.A magyar válogatott 24 éves csapatkapitánya harmadik szezonjára készül a Liverpoollal, amely nyáron Kerkez Milost és Pécsi Ármint is leigazolta. Előbbi épp az első ellenféltől érkezett és várhatóan alapember lesz Arne Slot vezetőedző együttesében, míg Pécsi inkább a jövőt jelentheti a 20-szoros angol bajnok együttes kapujában.

A Vörösök főpróbája nem sikerült jól, ugyanis vasárnap tizenegyesekkel kikaptak a Crystal Palace-tól a szuperkupadöntőben, a bajnoki rajton ugyanakkor így is a győzelem lesz a cél a nyáron szinte a teljes védelmét elveszítő Bournemouth ellen.

Szoboszlai a szuperkupában visszavontabb szerepkörben játszott, mint korábban, ami annak fényében nem meglepetés, hogy a Liverpool alaposan beerősített, ugyanis nyári PL-csúcsot jelentő 252 millió fontot költött új játékosok leigazolására. Érkezett a holland Jeremie Frimpong és a német Florian Wirtz - utóbbi százmillió fontba került -, a georgiai kapus Giorgi Mamardasvili, valamint a támadószekcióba a francia Hugo Ekitike.

A távozók között a három legnagyobb név a saját nevelésű Trent Alexander-Arnold, a kolumbiai Luis Díaz és az uruguayi Darwin Nunez, de a klub tragikus autóbaleseteben elveszítette a portugál Diogo Jotát is, akinek 20-as mezszámát visszavonultatták.

A kihívók közül várhatóan az elmúlt három idényben második, a spanyol Mikel Artetával öt és fél év óta építkező Arsenal, valamint a 2021 és 2024 között sorozatban négyszer bajnok Manchester City jelenti majd a legnagyobb veszélyt a címvédőre.

Az Ágyúsok kerete három spanyol érkező - Kepa Arrizabalaga, Martín Zubimendi és Cristhian Mosquera - mellett a dán válogatott Christian Nörgaarddal, az angol válogatott Noni Maduekével, illetve hosszas huzavona után a svéd Viktor Gyökeressel erősödött tovább, a klub szurkolói pedig újfent joggal bíznak abban, hogy az együttes át tudja lépni a saját árnyékát és az elmúlt évek részsikereit - Bajnokok Ligája-elődöntő, FA Kupa- és angol Szuperkupa-győzelem - követően 2004 óta először ismét aranyérmes lesz a Premier League-ben.

A Manchester City legutóbb a második leggyengébb idényét produkálta Josep Guardiola 2016-os érkezése óta: a katalán szakemberrel a kispadon csak az első szezon volt eredménytelenebb, akkor ugyanis egyetlen trófea sem került a csapat vitrinjébe.

A 2024/25-ös idényben megszerzett 71 pont viszont negatív rekord a Guardiola-korszakban, az együttes pedig amellett, hogy hét évad - közte hat bajnoki cím - után lemaradt a dobogó első két fokáról, sokszor a jó játékkal is adós maradt.

Talán ennek is köszönhetően az elmúlt bő fél évtized sikerkovácsai közül megváltak Kyle Walkertől és Kevin De Bruynétől, a keretet pedig tapasztalt játékosokkal erősítették meg. Az előző szezonhoz képest a legnagyobb pluszt ugyanakkor vélhetően az jelentené a csapatnak, ha elkerülnék az egészségi problémák a keret meghatározó tagjait, illetve visszakapná a súlyos sérülése után lábadozó aranylabdás spanyol középpályását, Rodrit.

A többi klub közül a legutóbb negyedik, a Konferencia-ligát megnyerő és klubvilágbajnok Chelsea-nél tovább folytatja az építkezést a tavaly nyáron kinevezett Enzo Maresca, aki ezúttal a Liverpool mögötti második legnagyobb összeget, több mint 240 millió fontot költött új igazolásokra, ami akkor is sok, ha a továbbra is hatalmas keretből 11-en távoztak.

Nagy kérdés, mire lesz képes az előző szezonban erőn felül teljesítő, Ligakupa-címvédő Newcastle United, amelynek a megszerzett ötödik hely után ezúttal a Bajnokok Ligája okozta kettős terheléssel is meg kell majd birkóznia, mindezt úgy, hogy legnagyobb sztárja, az épp a Liverpoolhoz távozni kívánó svéd támadó Alexander Isak jövője még nem tisztázott.

Szintén nehéz megjósolni, hogy melyik arcát mutatja majd az előző idényben a bajnokságban csúnyán leszereplő, ám az Európa-ligában a döntőig menetelő, későbbi győztes Tottenham Hotspur, valamint a Manchester United.

Előbbi együttes az El-győzelem ellenére menesztette Ange Postecoglou vezetőedzőt, akit a Brentfordot stabil középcsapattá formáló dán Thomas Frank váltott azok után, hogy a PL-ben legutóbb csak a 17. lett a londoni klub.

Esetükben is nagy kérdés, hogy a bombaerősnek nem igazán nevezhető keret tagjai mennyire fogják bírni a BL okozta kettős terhelést, főleg úgy, hogy távozott a csapatkapitány Szon Hungmin, ráadásul már most rengeteg a sérült kulcsjátékos. A londoniak "bemelegítésként" szerdán kétgólos előnyről tizenegyespárbajban elveszítették a Paris Saint-Germain elleni Európai Szuperkupadöntőt.

A sérülésekkel egyelőre nincs gondja a Manchester Unitednak, amely az El-finálé elvesztése miatt végül katasztrofális szezont zárt, hiszen a bajnokságban csak 15. lett. Az egykor szebb napokat megélt Vörös Ördögök több mint 200 millió fontot költöttek elsősorban a támadószekciókjuk megerősítésére - a brazil Matheus Cunha, a kameruni Bryan Mbeumo és a szlovén Benjamin Sesko érkezett -, jelentős távozójuk nem volt, így előnyt jelenthet számukra, hogy a portugál Ruben Amorim már egy fél idényt végigdolgozott a csapattal, a játékosok így ismerik a rendszert, ráadásul - nemzetközi kupaszereplés hiányában - csak a bajnokságra kell koncentrálniuk.

Az újoncok közül a Leeds United és a Sunderland hazai pályán, a Burnley idegenben kezd.

Premier League, 1. forduló:

péntek:

FC Liverpool-Bournemouth 21.00

szombat:

Aston Villa-Newcastle United 13.30

Brighton-Fulham 16.00

Sunderland-West Ham United 16.00

Tottenham Hotspur-Burnley 16.00

Wolverhamtpon Wanderers-Manchester City 18.30

vasárnap:

Chelsea-Crystal Palace 15.00

Nottingham Forest-Brentford 15.00

Manchester United-Arsenal 17.30

hétfő:

Leeds United-Everton 21.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com