Három nap után újra megmérkőzik egymással a Ferencváros és a Győr

A hétközi kupafordulót követően a hétvégén a 22. fordulóval folytatódik a labdarúgó OTP Bank Liga.A legizgalmasabb párosítás egyértelműen a címvédő Ferencváros és a Győr összecsapása, tekintve, hogy a két csapat csütörtökön a MOL Magyar Kupában is találkozott egymással, ahol egy fordulatos mérkőzésen a fővárosiak hosszabbítás után, a 116.

percben szerzett góllal 4-3-ra diadalmaskodtak.

A bajnoki címvédő zöld-fehérek lemaradása jelenleg öt pont a listavezető Puskás Akadémia mögött, a felcsúti együttesre - amely a kupában búcsúzott a Nyíregyházával szemben - ezúttal nehéz feladat vár, hiszen a Diósgyőr otthonába látogat, ahol a hazaiaknál debütál a kispadon a héten kinevezett litván Valdas Dambrauskas vezetőedző.

A sereghajtó Kecskemét a kupában címvédő Paksot látja vendégül, Bognár György együttese 2025-ben még veretlen, legutóbbi három bajnokiját pedig egyaránt megnyerte.

Az utolsó előtti, ugyancsak kieső helyen álló Debrecen a hozzá hasonlóan hullámvölgyben lévő Fehérvárt fogadja, a hajdúságiak előző két meccsüket elbukták a bajnokságban, a fehérváriak pedig sorozatban három vereségnél járnak.

OTP Bank Liga, 22. forduló:

szombat:

Zalaegerszeg-Nyíregyháza Spartacus FC 14.30

Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 17.00

Újpest FC-MTK Budapest 19.30

vasárnap:

Debreceni VSC-Fehérvár FC 14.00

Kecskeméti TE-Paksi FC 16.30

Ferencvárosi TC-ETO FC Győr 18.00

A tabella:

1. Puskás Akadémia FC 21 14 2 5 36-22 44 pont

2. Ferencvárosi TC 21 11 6 4 33-22 39

3. Paksi FC 21 11 4 6 43-34 37

4. MTK Budapest 21 10 3 8 34-30 33

5. Diósgyőri VTK 21 8 7 6 28-30 31

6. Újpest FC 21 7 8 6 23-20 29

7. ETO FC Győr 21 7 7 7 30-27 28

8. Fehérvár FC 21 7 3 11 26-31 24

9. Zalaegerszegi TE FC 21 6 5 10 26-31 23

10. Nyíregyháza Spartacus FC 21 6 5 10 24-33 23

11. Debreceni VSC 21 5 4 12 34-44 19

12. Kecskeméti TE 21 4 6 11 20-33 18

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com