Hatvanhat ország 850 versenyzője a rajtnál

Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: Hatvanhat ország mintegy 850 versenyzője indul a portugáliai kajak-kenu világbajnokságon. A paraversenyek már szerdán megkezdődtek, ezekben 150 fős a mezőny, az épek csütörtökön rajtoló küzdelmeiben pedig 700-an próbálnak minél jobb eredményt elérni.Ez sorrendben a 44. vb a gyorsasági szakágban, a délnyugat-európai ország -, montemor-o-velhói helyszínnel - először házigazda.

A 25 ezer fős kisváros 200 kilométerre északra fekszik Lisszabontól, Coimbra körzetben.

    
A mostani viadalra jelentős beruházásokkal készültek a szervezők, például 150 ezer euró értékben szélvédő falakat építettek a pálya mellett, hogy ezzel próbálják mérsékelni az állandóan uralkodó jobbos oldalszélből fakadó különbségeket az egyes sávokban. A verseny teljes költségvetése 1,3 millió euró. A csütörtök délelőtti programban nyolc magyar egység érdekelt, az Ilyés Róbert, Noé Bálint kajakos duó, a Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettes és Kopasz Bálint (K-1) 1000 méteren, a többiek - Kozák Danuta, Nádas Bence (mindkettő K-1), Lakatos Zsanett, Kiss Tamás (mindkettő C-1), valamint a Kárász Anna, Kozák kajakpáros - 500-on mutatkozik be.    


    A program magyar idő szerint:
500 és 1000 méteres előfutamok 10.30
200, 500 és 1000 méteres előfutamok 15.30
200 méteres középfutamok 17.10
para döntők 17.40  


    péntek:
1000 méteres középfutamok 10.30
para döntők 11.20
500 és 1000 méteres középfutamok 11.50
200, 500 és 1000 méteres döntők 16.34
500 méteres elő- és középfutamok 18.50  


    szombat:
200, 500 és 1000 méteres középfutamok 10.30
para döntők 11.40
200, 500 és 1000 méteres döntők 13.00
200 és 500 méteres elő- és középfutamok 16.00
 
    vasárnap:
200 és 500 méteres középfutamok 11.00
200 és 500 méteres döntők 13.00
5000 méteres döntők 16.00


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com