Húsz magyar indul a hazai jet-ski felnőtt Eb-n és junior vb-n

Húsz magyar jet-skis indul a Nyíregyháza-Leveleken csütörtökön (ma) kezdődő felnőtt Európa-bajnoki futamon és junior világbajnokságon.A nyírségi település az elmúlt években már többször bizonyított, így a Magyar Jet-Ski Szövetség joggal bízhat abban, hogy ezúttal is nagyszerű felnőtt Eb-futamot és junior vb-t rendez az európai színvonalú pályán. Az Eb-sorozat Magyarország után a litvániai Kupiskisban zárul, és a két állomás eredményei alapján avatnak majd bajnokokat. A junior vb viszont egyfutamos lesz.
    

"Összeszokott csapat dolgozik évről évre a versenypálya kialakításától kezdve a paddock építéséig. Úgy gondolom, hogy a szövetség együttműködése az sportállamtitkársággal, a helyi önkormányzattal kifejezetten jónak mondható. És hát ne feledjük, van egy eredményes és tehetséges válogatott keretünk" -  mondta Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke.
    

A magyar csapat tavaly kilenc érmet szerzett az Eb-t és a junior vb-t magában foglaló Magyar Nagydíjon.  A jet-skiseknél álló (ski) és ülő (runabout) kategóriákban rendeznek futamokat. A világverseny a csütörtök esti hivatalos megnyitóval veszi kezdetét és a vasárnapi eredményhirdetésekig tart.


    A 20 fős magyar jet-ski válogatott:
    Eb-keret:
Balaska Márk (Runabout GP4)
Cseke Mercédesz (Runabout Ladies GP4, Runabout Juniors GP4)
Cseke Zsolt (Runabout GP1)
Kasza György (Runabout GP1)
Jászai Csongor (Ski GP2, Ski GP3)
Kacor Levente (Runabout GP2)
Tomaz Kete (szlovén, magyar licenccel tagja a válogatottnak, Ski GP1, Ski GP3)
Kéri Attila (Runabout GP1)
Kristian Kuchta (szlovák, magyar licenccel tagja a válogatottnak,   Runabout GP4)
Mészáros Sándor (Runabout GP2, Runabout GP4)
Sümegi Martin (Ski GP3, Ski GP4)
Süli Csaba (Ski GP3)
Szabó Barnabás (Ski GP1, Ski GP3)
Szabó Gábor (Ski GP1)
Stefan Salath (szlovák, magyar licenccel tagja a válogatottnak,  Runabout GP4)
Major Marcell (Runabout GP2)

    junior vb-keret:
Marvin Bohuslav (szlovák, magyar licenccel tagja a válogatottnak, Ski Juniors GP3.2)
Leo Kete (szlovén, magyar licenccel tagja a válogatottnak, Ski Juniors GP3.2)
Komonyi Lajos (Ski Juniors GP3.3)
Puskás Zekő (Ski Juniors GP3.3)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com