IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

A Paris Saint-Germain lett 2025 legjobb klubcsapata az IFFHS-nél, amelynek 704 gárdát rangsoroló listáján legjobb magyar együttesként 39. az FTC.A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet frissen nyilvánosságra hozott lajstromának élén 31 évvel első ilyen sikere után végzett a PSG, amely tavaly a Bajnokok Ligája megnyerése mellett az összes fontos francia trófeát megkaparintotta.

A világrangsorban a második a Real Madrid, míg a harmadik helyen osztozott a Chelsea és az Internazionale.

Az élcsoport tagja még a Bayern München megőrizve 2024-es ötödik pozícióját, mögötte zárt a brazil Flamengo, hetedik lett az FC Barcelona, nyolcadik az Arsenal, míg a kilencedik helyet holtversenyben egy másik brazil gárda, a Palmeiras, illetve a Borussia Dortmund érdemelte ki.

Legjobb magyar klubcsapatként a Ferencváros - 13 helyet javítva - a 39., rajta kívül még két magyar alakulat fért rá az IFFHS listájára: a Paksi FC a 352. (2024-ben a 403. volt), a Győri ETO pedig - még nagyobbat előrelépve - a 375. (438.).

A válogatott magyar játékosokat felvonultató külföldi együttesek közül Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos Liverpoolja a 21., a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray a 30., Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, a Leipzig pedig a 99.

A 2025-ös klub-világranglista az IFFHS-nél (zárójelben a 2024-es helyezés):

1. (1.) Paris Saint-Germain 613 pont

2. (2.) Real Madrid 471

3. (3.) Chelsea FC és

(4.) Internazionale 447-447

5. (5.) Bayern München 440

6. (8.) CR Flamengo 424

7. (6.) FC Barcelona 419

8. (7.) Arsenal FC 407

9. (9.) SE Palmeiras és

(10.) Borussia Dortmund 384-384

...21. (21.) Liverpool FC 270

...30. (27.) Galatasaray 242

...39. (52.) Ferencváros 219

...99. (94.) RB Leipzig 155

...352. (403.) Paksi FC 70

...375. (438.) Győri ETO 68

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com