Igazi hős: Billy Monger 11 héttel a lábamputációja után ismét versenyautóba ült
Mindenki számára inspiráló lehet a 18 éves pilóta, aki a súlyos balesete ellenére sem adta fel az álmait.
A mai versenyzőket gyakran éri az a kritika, hogy már nincsenek köztük igazi hősök, hiszen régen még életveszélyesebb körülmények között kellett nyomniuk a gázt, ám azok jól tudják, hogy ez nem igaz, akik ismerik például Alex Zanardi történetét, aki egy tragikus baleset után elvesztette mind a két lábát, mégis a mai napig aktív autóversenyző és többszörös paralimpiai bajnok.
Ha valaki mégis elfeledkezett volna a korábbi Forma-1-es pilótáról, akkor annak is azonnal eszébe juthatott, amikor április 16-án meghallotta Billy Monger horrorisztikus balesetének hírét. A 18 éves pilóta az angol Donington Parkban, a Forma-4 mezőnyének tagjaként versenyzett, amikor padlógázzal eltalálta az egyik autó hátulját, amit az előtte lassító ellenfele takarásából nem látott.
A szörnyű baleset után 90 percig tartott, mire a fiatal versenyzőt kiszedték a roncsokból. A kórházba szállítás után eleinte arról szóltak a hírek, hogy Monger lábsérüléssel megúszta a balesetet, ám nem sokkal később érkezett a sokkoló frissítés, hogy amputálni kell a pilóta lábait.
Ahogy ilyen tragédiák esetén mindig, úgy a motorsport világa, versenyzők, csapatok, szurkolók, újságírók azonnal összefogtak, hogy ahogy tudnak segítsenek, akár pénzzel, akár néhány biztató, vigasztaló szóval.
Most, csupán 11 héttel a súlyos baleset után maga Monger adott hírt magáról és az újrakezdésről a hivatalos Twitter oldalán:
„Először autóban. Túl sokáig tartott. Visszatértem!”
A képpel illusztrált bejegyzésből kiderült, hogy Monger egy Fun Cup-ban induló, számára átalakított Volkwagen Bogárral gurulhatott ismét pályára a Brands Hatch-ben, a Team BRIT nevű csapatnak köszönhetően.
A próba után Monger a következőt nyilatkozta:
„Nagyon jó érzés visszaülni a volán mögé, amiért hálás köszönet a Team BRIT-nek! Alig várom, hogy újra vezethessek. Ma két kormányt kaptam tőlük, hogy kipróbáljam őket. Kiválasztottam a jobban tetszőt, most pedig a technikám tökéletesítésére törekszem, hogy amikor visszatérek, addigra versenyeket nyerhessek.”
Ha figyeltek, akkor érezhetik, hogy Monger szavaiban nyoma sincs a feltételes módnak, ugyanis számára tényleg ennyire természetes, hogy folytatja a versenyzést.
Dave Player, a tesztlehetőséget biztosító csapat vezetője arról beszélt, hogy az céljuk, hogy segítsenek Mongernek abban, hogy újra megszerezze a vezetői engedélyét és újra vezethessen:
A Team BRIT-csapat célja az, hogy a különböző fogyatékossággal élő versenyzők esélyt kapjanak arra, hogy újra versenyképesek legyenek. A mai teszt lényege az volt, hogy Billy újra pályára hajtson és megkapja a licencét, ami segíteni fogja az útja folytatásában.”
A BRIT most hétvégén egy 25 órás spái versenyen fog elrajtolni, 2019-ben pedig szeretnének ott lenni Le Mans-ba, ami egyébként Monger hosszabb távú céljai között is szerepel. Ugyancsak Mongerrel kapcsolatos hír, hogy nem rég felvette a kapcsolatot a karját és lábát elvesztő Frédéric Sausset-vel, aki 2016-ban azzal lepett meg mindenkit, hogy egy LMP2-es autó volánja mögött versenyezett Le Mans-ban.
A Sausset által alapított, mozgássérültek számára létrehozott akadémia segítségével Monger akár már a 2020-as versenyen ott lehet Franciaországban. Monger elárulta, hogy hihetetlen érzés a számára, hogy Sausset segít neki és arra kéri, hogy vegyen részt abban a tervében, hogy mozgássérültek is képviseljék magukat az autóversenyzés csúcsán.
Monger leszögezte, hogy mindenképpen versenyezni akar, aminek érdekében pályateszten szeretne részt venni, valamint a fizikai munkát is folytatja, hogy teljesen fitt legyen, ugyanis Sausset terve az, hogy egy háromfős mozgássérült csapatot indít Le Mans-ban, amihez úgy néz ki, hogy az első pilótát megtalálta. A felkészülés következő lépését novemberre tervezik, amikor is Monger és Sausset egy Ligier-Hondát szeretne vezetni Estorilban, egy megbízhatósági versenyen.
Monger, Sausset, Zanardi és Robert Kubica. Négy név, négy súlyos baleset túlélője, akik bizonyítják, hogy a hősök léteznek, a lelhetetlen pedig nem létezik, ha az embernek van elég kitartása és akaratereje.
Fejet kell azonban hajtani az autósport világa előtt is, hiszen egy emberként álltak a pilóták mögé a tragédia utáni pillanatokban, még Monger mögé is, pedig az ő nevét maximum a nagyon elvetemült szurkolók ismerték a balesete előtt. A motorsport világának támogatása sokat segített abban, hogy a pilóták ne zuhanjanak szakadékba.
Monger balesete a Forma-1-et is megérintette. Több versenyző részt vett abban a 800 ezer angol fontos gyűjtésben, amelynek célja az volt, hogy az összeggel támogassák a fiatalember rehabilitációját.
Sokan személyesen is meglátogatták a pilótát, hogy segítsenek neki. Köztük volt Zanardi, aki a baleset után azonnal felkereste Mongert, akinél a Forma-1-es karrierje során súlyos balesetet szenvedő Johnny Herbert is tiszteletét tette.
A baleset és annak következményei utáni napokban egyre jobban világossá vált, hogy Monger lábak nélkül is képes lesz lábra állni, ugyanis az ő sugárzó, optimista személyisége és a lenyűgöző hátteret biztosító családja is ezt bizonyította. Monger már akkor azt nyilatkozta, hogy a sok támogatás még elszántabbá teszi és újra autóba fog ülni, hogy versenyezzen.
Monger célja tehát a napnál is világosabb, ahogy az is, hogy megtette az első lépést a siker felé, ami nemcsak az átlagembereket nyűgözte le, hanem a többi autóversenyzőt is, akik nem győzték dicsérni a Twitteren Monger hozzáállását.
A Force India pilótája, Sergio Pérez azt írta, hogy Monger óriási inspiráció. A Forma-1 2016-os világbajnoka, Nico Rosberg mélyen lenyűgözőnek nevezte, hogy Monger ismét autóba ült. Damon Hill egyenesen az év hőseinek nevezte Mongert és a csapatát.
Habár mindenkit elkápráztat ennek a 18 éves fiúnak a hozzáállása, ő mégis a következőre világított rá:
„Az emberek azt mondják, hogy inspiráció vagyok a számukra, de én azt mondom, hogy az a sok ember jelenti az igazi inspirációt, akik azért jöttek össze, hogy engem támogassanak.”
(Forrás: m4sport.hu)


Hozzászólások