Infantino: ez minden idők legjobb vb-je

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: Az oroszországi labdarúgó-világbajnokságot minden idők legjobbjának nevezte Gianni Infantino, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke."Fantasztikus, elképesztő, hihetetlen" - jellemezte a tornát a 48 éves sportvezető, aki pénteki sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a szervezőknek, a játékosoknak, a résztvevő csapatoknak, az oroszoknak, Oroszországnak, az orosz kormánynak, Vlagyimir Putyin elnöknek, a szervezőbizottságnak, az orosz szövetségnek és az önkénteseknek. Utóbbiakat a világbajnokság szívének nevezte, s az ő piros pulóverüket viselve nyilatkozott.

    
Kijelentését azzal indokolta, hogy több mint egymillióan érkeztek a világ minden tájáról Oroszországba, a televízióban a negyeddöntőket több mint 3 milliárdan tekintették meg, a 11 rendező város hivatalos szurkolói zónáiban több mint 7 millió látogató volt, emellett mostanáig minden doppingteszt negatív lett, mindössze egyetlen gól nélküli mérkőzés akadt, illetve szerinte a videobíró bevezetése is sikeres volt.
    

"De nem csak a számok alapján volt a legjobb vb. Rengeteg nagyszerű meccset láttunk. Szervezői oldalról pedig kifogástalan volt az infrastruktúra, beleértve a 12 stadiont, a közlekedést, a szurkolók szállítását. A hangulat pedig felülmúlhatatlan, például itt Moszkvában a Vörös tér környéke egy hatalmas buli, együtt ünnepelnek a szurkolók a torna elejétől a végéig" - mondta a svájci születésű Infantino.
    

Szerinte a vb két dolgot egészen biztosan megváltoztatott: Oroszországot és az emberek Oroszországról alkotott képét. Előbbit illetően azt mondta, a házigazda igazi futballország lett, ami nagyban köszönhető a válogatott szereplésének, ugyanakkor az infrastruktúra, a stadionok a jövőnek épültek, s valamennyi létesítménynek biztosított az utóhasznosítása.
    

"Mindenki egy csodás országot fedezett fel, amely bemutatta gazdag kultúráját és történelmét. Százezrek élvezték a vendégszeretetet és a vb-hangulatot" - mondta Infantino, aki külön kiemelte a legnagyobb számban érkezett dél-amerikaiakat és mexikóiakat, akik igazi fiesztát varázsoltak a stadionokba és környékükre, továbbá a japán drukkereket, akik pedig kitakarították az arénát csapatuk kiesése után.
    

Az elnök szakmailag úgy értékelte a vb-t, hogy sokkal szélesebb lett a jó csapatok köre, megszűnt a kicsi és nagy országok közti különbség, erre a döntős horvátokat és bronzmérkőzésen érdekelt belgákat hozta példaként. Arra a felvetésre, hogy sorozatban negyedszer európai győztes lesz, ráadásul a legjobb négy között ezúttal csak európai csapat van, úgy reagált: a labdarúgásban sosem volt egyensúly világszinten.


Ezt mutatja, hogy a vb-nek csak európai és dél-amerikai győztese volt, ugyanakkor szerinte a mezőny egyre kiegyensúlyozottabb, ennek köszönhető, hogy az elmúlt húsz évben két új győztest avattak Franciaország és Spanyolország révén. Hozzátette, ezúttal olyan finálé lesz, amelyben az egyszeres világbajnok franciák a döntőben még nem szerepelt horvátokkal találkoznak, továbbá megemlítette, hogy Horvátország mellett Belgium is csak másodszor volt érdekelt elődöntőben.
   

"Rendkívül elégedettek vagyunk a videobíró bevezetésével. Vannak szituációk, melyet meg lehet ítélni így is és úgy is, mivel a futball kontaktsport. De a játékvezető ebben az esetben is újranézheti, ellenőrizheti, adott esetben felülbírálhatja az ítéletét a lassítás megtekintését követően. De vannak egyértelmű helyzetek, például, hogy les volt vagy nem. Ezekben sikerült nullára csökkenteni a hibákat" - mondta Infantino, aki úgy vélte, a mostani vb kevés piros lapja is részben a VAR-nak köszönhető, mert a játékosok tudják, a kamera látja őket, így például nem követnek el arcra irányuló könyökléseket.
    

"Igazságosabbá vált a játék, ez egy jó kezdet. Persze fejlődni kell, hogy még hatékonyabb legyen a rendszer, de a FIFA elérte a célját a videobíró bevezetésével". - jelentette ki. Infantinót kérdezték a mezőny bővítéséről is, melynek értelmében 2026-tól 32 helyett 48 válogatott szerepel majd a vb-n: "Alaposan kielemeztük a kérdést a döntés előtt. Olyan csapatok maradtak le a mostani tornáról, amelyek korábban szinte állandó résztvevőnek számítottak: Olaszország, Hollandia, az Egyesült Államok, Törökország, de nincs itt a Copa America-győztes Chile, vagy éppen Kamerun sem. Tehát nemcsak a FIFA tagállamainak száma nőtt, hanem a színvonal is emelkedett világszerte.


De jó példa a mostani vb-n újonc Panama. Úgy ünnepelték az első góljukat, amikor 6-1-re kikaptak az angoloktól, mintha megnyerték volna a vb-t. Erről szól a vb, így még több ország átélheti ezt." A FIFA-elnök beszélt a futball világra gyakorolt hatásáról is. Kifejtette, a futball ugyan nem tudja megoldani a világ problémáit és igazságtalanságait, de sokszor az a legnagyobb baj, hogy nincs párbeszéd a felek között, a futball viszont kapcsolatot teremt világok között, ahogy ezen a tornán is történt, s így segíthet a világ bajain.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com