Ismétlés a hollandok ellen, negyedik Eb-címükért küzdenek a magyarok

A magyar válogatott másodszor is szembe kerül a holland csapattal a funchali női vízilabda Európa-bajnokságon: a középdöntő első fordulója után csütörtök este már az aranyéremért ugrik medencébe a címvédővel szemben.Szombaton emlékezetes csatát vívott a két együttes, mindkét oldalon remekelt a kapus, Neszmély Boglárka és Laura Aarts, illetve a védelmek is nagyon hatékonyan működtek. Ennek következménye volt, hogy szokatlanul kevés gól esett, a hollandok 5-4-re nyertek.

Neszmély többek között három ötméterest védett ki, egyet a végén, 5-4-es holland előnynél. Nagyon fontos volt ez a bravúr, akárcsak az olimpiai bajnok spanyolok ellen az első fordulóban a legvégén. Akkor szinte már a kétgólos, 9-7-es győzelmet ünnepelték a magyarok, de utóbb videózást követően ötméterest ítéltek a spanyoloknak, akik azonban nem tudtak élni a lehetőséggel.

A spanyolokkal és a hollandokkal szembeni eredmény körbeverés esetére plusz egyes gólarányt jelentett volna a magyaroknak, így szombat este világossá vált, hogy ebben az összevetésben nem lehetnek harmadikak.

Az elődöntőbe jutáshoz csak arra volt szükség, hogy vasárnap a papírformának megfelelően legyőzzék az izraelieket, ami gond nélkül meg is történt.

A hollandok, ugyancsak vasárnap ötméteresekkel maradtak alul a spanyolokkal szemben, de ez is elég volt nekik ahhoz, hogy a középdöntőből elsőként lépjenek tovább, míg a spanyolok az 5-8. helyért folytathatták.

Laura Aarts, a hollandok kapusa, aki éveken át játszott Magyarországon, az M4 Sportnak nyilatkozva többek között arról beszélt az olaszok elleni, keddi elődöntős sikerüket követően, hogy hasonlóan szoros mérkőzésre számít, mint amilyen a középdöntőben volt, s bár igaz, hogy jól ismeri a magyarokat, de ők is őt. Hozzátette, hogy fontos lenne az átalakulóban lévő csapatának az Eb-siker, ami neki személy szerint már kétszer megadatott.

A két csapat Eb-mérlege a szombati eredménnyel minimálisan a hollandoknak kedvez, egy döntetlen mellett immár tíz összecsapást nyertek ők, míg a magyarok kilencet.

Eb-döntőben legutóbb 2016-ban mérkőztek meg, akkor 9-7-es magyar diadal született úgy, hogy előzőleg a csoportszakaszban is összecsaptak a felek, és az a találkozó 14-10-es holland győzelemmel zárult. Az akkori keretből most Keszthelyi Rita és Garda Krisztina szerepel a magyar csapatban, a túloldalon pedig Aartsnak lehetnek emlékei arról az ütközetről.

A 2016-os magyar győzelem után a legutóbbi öt Eb-mérkőzésből négyet a hollandok nyertek meg, csak a 2020-as bronzmeccsen tudtak győzni 10-8-ra a magyarok. 2018-ban az elődöntőben 8-7-es, 2022-ben csoportmérkőzésen 13-4-es, 2024-ben ugyancsak csoporttalálkozón 14-11-es, most a középdöntőben 5-4-es végeredmény született a hollandok javára.

Az elmúlt évek egyéb világversenyein négyből három összecsapásból a magyarok jöttek ki jobban. A tokiói olimpia negyeddöntőjében 14-11-re, a 2022-es vb elődöntőjében 13-12-re nyertek, majd a 2024-es vb negyeddöntőjében ötméteresekkel 13-12-es magyar siker született. A párizsi olimpián viszont a csoportkörben 10-8-ra győztek a hollandok.

Az Eb-k összesített listáján a hollandok állnak az élen hat arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel, de a magyaroknak több dobogós helyezésük van a három, öt, hatos mérleggel.

A magyarok 1991-ben Athénban, 2001-ben Budapesten és 2016-ban Belgrádban nyertek Eb-t, a hollandok pedig 1985-ben, 1987-ben, 1989-ben, 1993-ban, 2018-ban és 2024-ben. A csütörtökön közép-európai idő szerint 20.15-kor kezdődő döntőt az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió élőben közvetíti.

Az eddigi magyar-holland Eb-meccsek:

1985 - csoportmérkőzés: 4-19

1987 - csoportmérkőzés: 8-11

1989 - döntő: 11-14

1991 - döntő: 11-8

1993 - elődöntő: 8-9

1995 - elődöntő: 6-5

2001 - csoportmérkőzés: 12-12

2003 - csoportmérkőzés: 10-9

2006 - csoportmérkőzés: 11-6

2008 - negyeddöntő: 9-7

2010 - csoportmérkőzés: 9-8

2012 - csoportmérkőzés: 9-8

2014 - csoportmérkőzés: 11-12

2016 - csoportmérkőzés: 10-14, döntő: 9-7

2018 - elődöntő: 7-8

2020 - bronzmérkőzés: 10-8

2022 - csoportmérkőzés: 4-13

2024 - csoportmérkőzés: 11-14

2026 - középdöntős csoportmérkőzés: 4-5

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com