Kedden kezd az első magyar

A hétfői nyitónapon egyik magyarnak sem kell szorítóba lépnie Jekatyerinburgban, a férfi ökölvívók világbajnokságán, kedden a 81 kilogrammos Kovács Pál lesz az első bemutatkozó a hatfős válogatottból.A vb sorsolása alapján a küldöttségből három bokszolónak, Kovács mellett Gálos Rolandnak (57 kg) és Fodor Milánnak (63 kg) már a legjobb 32 közé jutásért is meg kell küzdenie. Kovács az új-zélandi Jerome Joseph-Pampellone-vel csap majd össze, míg Gálos szerdán a tajvani Csen Po-jivel, Fodor pedig csütörtökön a román Vasile Suciuval.

    
A másik három magyar közül Szaka István (52 kg) szombaton a fülöp-szigeteki Carlo Paalammal meccsel, ugyanakkor a hozzá hasonlóan a 32 között kezdő nehézsúlyú Hámori Ádámnak (91 kg), valamint Kozák Lászlónak (69 kg) még nincs meg az ellenfele. Előbbi vasárnap mutatkozik be a vb-n, utóbbi pedig pontosan egy hét múlva.
    

Noha az olimpiát jövőre rendezik, az idei vb a hagyományoktól eltérően nem kvalifikációs, mivel a hosszú ideje komoly válságban lévő nemzetközi sportági szövetséget (AIBA) a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) kizárta az olimpiáról, így a tokiói bokszversenyeket és azok kvalifikációját a NOB szervezi meg. Az AIBA a verseny kiírásánál viszont figyelembe vette, hogy a NOB a japán fővárosban már csak nyolc kategóriában rendez versenyeket a férfiaknak, így a világbajnokságon is - a korábbi tíz helyett - nyolc súlycsoportban küzdenek az öklözők.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com