Két döntős, két középfutamos 200 méter egyesben
Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: A 200 méter egyesben érdekelt magyar versenyzők közül kettő előfutamából egyből a döntőbe került, kettő pedig középfutamra kényszerül a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló kajak-kenu kontinensviadalon.
A kenusoknál Takács Kincső és Korisánszky Dávid is negyedik lett pénteki első pályáján, így mindkettőjükre vár még egy középfutam. Az olimpiai számban versenyző Takács, akinek két hete nem sikerült döntőbe jutnia a világbajnokságon, elmondta, hogy most egyértelműen a finálé a célja, de elsősorban szeretne visszatalálni önmagához és visszaszerezni az önbizalmát.
A kajakosoknál a friss vb-bronzérmes Lucz Anna a négyessel aratott győzelem után ezúttal is futamgyőzelemre tört, sokáig vezetett is, de aztán a hajrában a lengyelek klasszisa, Marta Walczykiewicz megelőzte. Ezzel együtt készülhet a döntőre, mert az első három hely továbbjutást ért. A férfiak hasonló számában is második lett a magyar induló, a párosban világ- és Európa-bajnok Birkás Balázsnál csak a georgiai Badri Kavelasvili volt gyorsabb, így a szegedi kajakos is döntős.
később:
C-1 500 m, középfutam (Kiss Balázs) 11.25
K-2 500 m, középfutam (Fojt Sára, Pupp Noémi) 11.35
K-2 200 m, előfutam (Balaska Márk, Csizmadia Kolos) 12.25
K-1 500 m, középfutam (Rendessy Eszter) 17.30
döntők:
férfi K-4 1000 m (Mizsér Márk, Béke Kornél, Erdőssy Csaba, Erdélyi Tamás) 14.22
női K-2 1000 m (Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter) 14.31
férfi C-2 1000 m (Adolf Balázs, Fejes Dániel) 14.47
C-1 500 m (Balla Virág) 15.02
K-1 500 m (Varga Ádám) 15.16
(Forrás: MTI)


Hozzászólások