Két vádlottra végrehajtandó szabadságvesztést kér az ügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség súlyosbításért fellebbezett a 2013-as futball bundaügyben, amelyben január 28-án első fokon mind a 24 vádlottat bűnösnek találta a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Két esetben letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.A Központi Nyomozó Főügyészség pénteki közleménye szerint az ügyészség annál a két vádlottnál, akik a szintén fogadási csalások miatt ellenük folyamatban lévő büntetőeljárásban az előzetes letartóztatásból házi őrizetbe kerülésüket követően, négy nappal később már újra "bundáztak", végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása végett fellebbezett.

    
Tíz vádlottnál a szabadságvesztés büntetés és a próbaidő tartamának felemelése, míg két vádlottnál a próbaidő érintetlenül hagyása mellett a szabadságvesztés tartamának felemelése végett fellebbezett az ügyész. "Tizenhat vádlottnál a pénzbüntetés elrendelése, illetve a pénzbüntetés napi tételszámának felemelése, továbbá az öt próbára bocsátott vádlottnál a próbára bocsátás helyett pénzbüntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést az ügyész. Tizenegy vádlottnál a hivatásos labdarúgó foglalkozástól eltiltás kiszabása, további két vádlottnál vagyonelkobzás elrendelése érdekében került sor a fellebbezés bejelentésére." - áll a közleményben.
    

Az elsőfokú bíróság 18 vádlottat ítélt végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 6 vádlottnál rendelt el vagyonelkobzást. Tizenegy vádlottat a felfüggesztett szabadságvesztés mellett pénzbüntetésre, míg öt vádlottat hivatásos labdarúgó sportolói foglalkozástól eltiltásra is ítélt. A bíróság további 5 vádlottat 3 évre próbára bocsátott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com