Kilencvenöt győzelemmel zárta csúcsdöntő idényét az UAE kerékpárcsapata

Kilencvenöt győzelemmel zárta az országúti kerékpáros idényt az UAE-XRG, amely ezzel tíz sikerrel szárnyalta túl a rekordot 2009 óta tartó Team Columbia-HTC-t.A Tadej Pogacar fémjelezte, közel-keleti tulajdonú csapat tavaly 81 sikerrel lett messze a legeredményesebb a szezonban, idén pedig már egy hónappal az idény vége előtt megdöntötte a Columbia csúcsát. A kérdés az volt, eléri-e a százas határt az UAE, végül 95-ig jutott úgy, hogy összesen húsz bringása ünnepelhetett egynapos győzelmet, illetve többnapos versenyen összetett- vagy szakaszsikert 2025-ben. Egy győzelem Magyarországon született: a kolumbiai sprinter, Juan Sebastián Molano a Tour de Hongrie záróetapján lett első Esztergomban.

A 95-ből 18 kötődik Pogacar nevéhez, a világ- és Európa-bajnoki címét ugyanis a szlovén válogatott színeiben nyerte. A Tour de France-győztes Pogacar egymást követő második évben végzett az egyéni lista élén: tavaly összesen 25, míg ebben az esztendőben 20 diadallal lett az idény legjobbja - a procyclingstats szakportál adatai alapján. Ő lett az első a sportág történetében, aki egy naptári éven belül az öt legnagyobb egynapos viadal mindegyikén dobogóra állhatott, emellé nyerte meg a vb és az Eb mezőnyversenyét. Arra is ő volt először képes, hogy egymást követő két évben diadalmaskodjon a francia háromhetes körversenyen és a vb mezőnyversenyében is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com