Könyv jelent meg a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán eddigi pályafutásáról

Kamera címmel könyv jelent meg a háromszoros olimpiai bajnok, 41 évesen is még aktív kajakozó, Kammerer Zoltán eddigi pályafutásáról.A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) székházában tartott csütörtöki könyvbemutatón Kulcsár Krisztián, a szervezet elnöke egyedülállóan kiválónak nevezte a kötet főszereplőjét, valamint sportágát, a kajak-kenut. Kulcsár egyúttal ígéretet tett Kammerernek arra, hogy ha sikerül kijutnia a tokiói olimpiára, akkor a megnyitón újra ő viheti majd a magyar csapat zászlóját.

    
Storcz Botond, a szintén háromszoros ötkarikás aranyérmes csapattárs nemzetközi szinten is kiemelkedő sportolónak nevezte Kammerert, aki szerinte a teljesítménye alapján "mindannyiunk számára példakép". Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, hogy Pálfalvi Gábor könyve elviszi az olvasót a kajakozás csodálatos mesevilágába, bemutatja annak gyönyörűségét és szép emléket állít az egyik legsikeresebb magyar olimpiai sportágnak. Hozzátette: kiderül belőle, hogy Kammerer milyen óriási mennyiségű és minőségi munkát végzett el eddig pályafutása során, és - mint mondta - bízik abban, hogy a kötetből sok fiatal merít majd inspirációt a sportolásra.
    

A szerző, Pálfalvi Gábor elismerte, ő sem gondolta volna, hogy a kötet 430 oldalas lesz. "Kammerer Zoltán olyan csodabogár tulajdonságokkal rendelkezik, hogy hozzá hasonló egyéniség nincs a sport világában. Rendkívül profi módon próbálja konzerválni magát annak érdekében, hogy jövőre ott lehessen Tokióban, a hatodik olimpiáján, nála este tízkor ma is villanyoltás van" - hangoztatta a szerző, aki szerint a háromszoros olimpiai és világ-, valamint ötszörös Európa-bajnok kajakos számára nemcsak az érmek jelentik a kajakozást, hanem egyszerűen jól érzi magát abban a közegben, amelyhez kilencéves kora óta tartozik.
    

Pálfalvi Gábor kiemelte: a könyvben nemcsak a kiváló vezérevezős szólal meg, hanem rajta kívül még hatvanan - csapattársak, edzők, sportvezetők, más sportágak olimpiai bajnokai és újságírók -, akik elmondják a véleményüket erről a páratlan pályafutásról. A kötet a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla Programjának keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért felelős államtitkársága támogatásával jelent meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com