Közös cseh-szlovák fociliga a láthatáron?

Egyre reálisabbnak tűnik egy közös cseh-szlovák fociliga beindulása. A terv már évek óta érlelődik a két ország labdarúgó szövetségeinek vezetőiben.

CzechSlovakia
Egyeztetések folytak már 2010-ben is, de a jövő héten nagy lépést tehetnek a felek a megvalósulás felé. Március 13-án ugyanis találkoznak egymással a két labdarúgó szövetség illetékesei, hogy már az esetlegesen megalakuló közös fociliga technikai részleteiről tárgyaljanak.

A korábbi tárgyalások során az elsődleges problémát a szlovák stadionok siralmas állapota jelentette, melyek több kritériumnak sem felelnek meg jelenleg. A szlovák kormány napokban bejelentett stadion felújítási programjával viszont ez a fal is ledőlni látszik.

Elsősorban a szlovák fél szorgalmazza a közös bajnokságot, de a csehek sem zárkóznak el.

Ján Kováčik, a Szlovák Labdarúgó Szövetség elnöke a következőket vetítette előre: "A mi elképzelésünk az, hogy amennyiben cseh-szlovák liga alakul, függetlenül attól, hogy 16, 18 vagy 20 csapat lesz benne, legalább hat résztvevő legyen Szlovákiából.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebben az esetben beszélhetnénk cseh-szlovák közös ligáról, nem pedig cseh ligáról, amelyben szlovákok is részt vesznek."

A tisztviselő a Šport című napilapnak adott interjújában elmondta, nem tudja, milyen kérésekkel és követelésekkel lép fel a cseh fél, valószínű, hogy a stadionok kérdésén túl a marketingről és reklámjogokról, biztonsági és logisztikai kérdésekről is szó lesz a megbeszélésen.

A közös bajnokság gondolatát egy idevágó tanulmány szerint az UEFA is támogatja. Az elemzésben kitérnek arra, hogy nem csak a sport színvonala növekedne, hanem pénzügyileg is hasznot hozna a közös buli. Az illetékesek szerint azonban még korai beszélni arról, pontosan mikor indulna a bajnokság, tippelni viszont szabad. Kováčik például azt mondta, szerinte leghamarabb három-öt éven belül születhet meg a közös cseh-szlovák fociliga.

Magyar-román pontvadászat?

Érdekes, hogy a romániai lapok az év elején írtak arról a tervről, amelyet Dumirtu Dragomir, a román profi liga első embere is megfogalmazott. E szerint közös magyar-román pontvadászat indulhatna összesen 18 csapat részvételével. Sőt,  konkrét klubnevek is felmerültek.

A felsorolásban helyet kapó Győr ügyvezetője, Klement Tibor így reagált a felvetésre az klub honlapján: „Olvastam a hírt, de ennél többet én sem tudok róla. Mi akkor tudunk érdemben foglalkozni ezzel a lehetséges új ligával, ha a két legfontosabb kérdésre választ kapunk. Az első az anyagiakat érinti. Ha csak a legnyilvánvalóbb költséget nézzük, a nagyobb távolságok miatt biztos, hogy növekedne minden klub kiadása. Tudná-e az új liga ezt ellensúlyozni, akár televíziós közvetítési díjakból, akár más forrásból?” – mondta a klubvezető és egy másik fontos szempontra is rávilágított – „A nemzetközi szereplés. Számunkra fontos, hogy kijussunk az egyik európai kupasorozatba. Vajon az új bajnokságból hogyan kvalifikálnák magukat a csapatok ide? Mit kezd a rendszer azzal, hogy a magyar és a román bajnokság UEFA-koefficiense más? És persze mennyire élvezné a két hazai szövetség támogatását az új Liga? Biztos több előnye és hátránya is lenne az új sorozatnak, de ahhoz, hogy egyáltalán mérlegelni lehessen, sokkal több konkrét információra lenne szükség.”

Forrás: SITA, Bumm

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com