Krajnyák és Veres negyeddöntős, Tóth és Sors a fináléban

Krajnyák Zsuzsanna és Veres Amarilla bejutott a negyeddöntőbe a párbajtőrözők egyéni küzdelmében a riói paralimpia keddi versenynapján, Tóth Tamás és Sors Tamás pedig döntős 50 méteres gyorsúszásban.

A Karióka 3-as arénában a paralimpiai újonc Veres parádésan kezdett, mind az öt csoportmeccsét megnyerte, így magabiztosan jutott a nyolc közé, ahol majd az ukrán Jevgenyija Breusz lesz az ellenfele. A többszörös paralimpiai érmes Krajnyák - ugyancsak az A sérültségi kategóriában - három győzelmet aratott a hatosában, kétszer pedig kikapott, de így is negyeddöntős. Ott a fehérorosz Aljona Halkinával vív majd. A két magyar külön ágon van, azaz csak a döntőben találkozhat egymással.

rio 2016

Dani Gyöngyinek (B) nem sikerült jól a verseny, mind az öt mérkőzésén kikapott, így ő kiesett, és 12. lett. Hasonlóan járt az utolsó pillanatban indulási joghoz jutott Mató Gyula (A), aki négy vereség mellett csupán egy győzelmet aratott, ami kevés volt a legjobb nyolc közé kerüléshez. Végül a kilencedik helyre rangsorolták.

Az uszodában a 200 vegyesen ezüstérmes Sors Tamás és a 100 gyorson bronzérmes Tóth Tamás (S9) kedden 50 méter gyorson szerepel - utóbbi úszó négy éve, Londonban második volt ebben a számban -, s mindketten sikerrel vették a délelőtti előfutamot. Tóth 26.22 másodperccel ötödik, Sors 26.32-vel hatodik lett összesítésben, így mindketten készülhetnek az esti döntőre.
Az ugyancsak S9-es Konkoly Zsófia ugyanebben a számban próbálkozott, ő 31.67-tel 16. lett.

Éppen csak lemaradt a fináléról Illés Fanni (S6) 400 méter gyorson és Ráczkó Gitta (S7) 200 méter vegyesen, mindketten a kilencedik időt érték el délelőtt. Illés 6:01.11 percet, Ráczkó, a magyar csapat zászlóvivője pedig 3:43.63 percet úszott.

MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com