Lyukas cipőtől a sikerig

A fitneszkirálynő, Rubint Réka a kezdeti nehézségek ellenére, ma már méltán híres edző és életmód tanácsadó. De honnan is indult ez a siker sztori? Mi elmondjuk!

Saját bevallása szerint is gyermekkorát szegényes környezetben töltötte, talán épp ennek köszönhető, hogy ma már mindenki ismeri a nevét és arcát a kis hazánkban. Réka elképesztő karriert futott be kitartása miatt, miközben az eltelt évek alatt háromgyermekes édesanyává vált. A csinos fitneszedzőnek tinédzserként nagyon keményen meg kellett küzdenie azért, hogy környezetével is elhitesse, hogy eltökéltségének lesz következménye. Az évek során bebizonyosodott, hogy eléggé elszánt és elhivatott volt a mozgás iránt. Éppen 24 évvel ezelőtt húzta fel legelső futócipőjét, amivel megindult a mostani sikerei felé.

14
Gyerekkorának szerény körülményei ellenére elképesztő karriert futott be, ami azért nem jellemző hazánkban ezen a területen, miközben a fitneszkultusz kialakulásában is óriási szerepe volt.

„Hogy hol kezdtem és mikor? 13 évesen, egy kissé megviselt, imitt-amott lyukas edzőcipőben, Jászberényben a Zagyva gáton. Eleinte biciklivel kitekertem, és a kisebb körön, ami alig volt 3 kilométer, próbáltam kocogni. A kocogás először sétával váltakozott, de elhatároztam, hogy megtanulok futni. Nem álltak mellettem edzők, nem volt csilli-villi futócipőm, sőt még edzőruhám sem. Egy valamim volt! Kitartásom és hitem önmagamban! Tudtam és akartam...megcsinálni!A családban olyan voltam, mint a fehér holló. Mindenki csak legyintett: „bolond”! Ha jó neki, csinálja, majd megunja! De nem untam meg! Egyre inkább szomjaztam a sikerre! Rájöttem, hogy a mozgás mindig csak ad! Akkor is, ha mások megmosolyognak és nem hisznek benned! Mert tulajdonképp nem is számít, hogy ki mit gondol Rólad! Az eredményeidet nem más teszi le az élet asztalára, hanem Te magad!” – osztotta meg a háttér infókat Réka.

Férje, Norbi mellett tehát Rubint Réka is keményen megdolgozott az elismerésekért, amit így, hogy nem hullott az ölébe, talán még nagyobbra tart.

Forrás: Kiskegyed

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com