Második négyes döntőjében már éremre hajt a Ferencváros női csapata

Az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapata egymás után és története során is másodszor jutott el a Bajnokok Ligája négyes döntőjéig, a tavalyi végjátékkal ellentétben viszont idén már egyértelműen esélyes az éremszerzésre, akár a végső győzelemre is.A 2017-ben alapított női gárda egy évvel ezelőtt fennállása során először szerepelt a legrangosabb európai kupasorozat végjátékában, akkor egyfajta "ajándékként" tekintettek a zöld-fehéreknél erre, akik végül a negyedik helyen zártak.

Tavaly nyáron aztán a klub olyan igazolásokat jelentett be, amivel egyértelművé vált az előrelépés lehetősége, hiszen megérkezett a csapathoz Keszthelyi Rita, a magyar válogatott csapatkapitánya, Beatriz Ortiz, a spanyolok olimpiai bajnoka, illetve Szilágyi Dorottya is.

Matajsz Márk tanítványai az egész szezonban egyetlen mérkőzést veszítettek el, azt is csak szétlövésben, még a BL csoportkörének első fordulójában a görög Vuliagmeni tudott nyerni Budapesten. A zöld-fehérek 30-1-es győzelmi mutatóval érkeztek Máltára, ahol akárcsak egy évvel ezelőtt, a spanyol Sant Andreu lesz az ellenfelük.

Matajsz Márk minden játékosára számíthat a tornán, ez korántsem volt biztos, mivel Keszthelyi Rita és a görög Elefteria Plevritu is komoly sérüléssel bajlódott, de a BVSC elleni bajnoki döntő harmadik meccsén visszatértek, és előbbi négy góllal jelezte, számíthat rá a mester. Az FTC a Szentes 1993-as sikere óta az első magyar női együttes lehet, amely elhódítja a legrangosabb európai kupát.

A Sant Andreu tavaly meglepetésre diadalmaskodott, a döntőben úgy győzte le 9-8-ra a Keszthelyivel a medencébe ugró Sabadell csapatát, hogy három perccel a vége előtt még kétgólos hátrányban volt. A bajnokcsapat specialitásának a végjáték számít, így volt ez a Vuliagmeni elenni idei negyeddöntős párharcban is, amelynek első felvonását hazai környezetben ötgólos hátrányból visszakapaszkodva mentette döntetlenre, az athéni visszavágón pedig a harmadik negyed végén már 10-6-ra vezettek a görögök, mégis szétlövésben alulmaradtak.

A másik elődöntőt a görög Olimpiakosz és a spanyol Mataro vívja. A zöld-fehérek férficsapata sorozatban a harmadik sikerére hajt, Nyéki Balázs tanítványai csütörtökön a Barceloneta együttesével csapnak össze a fináléért. Az egyformán 19 órakor kezdődő két magyar érdekeltségű elődöntőt a Duna World, az m4sport.hu és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetíti.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com