Ökölvívó ob - Bacskai iskolaboksszal győzött, Varga kikapott

A 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs nem adott esélyt a meglepetésember Csiki Zoltánnak, s magabiztosan győzött a 75 kilogrammosok között a kecskeméti ökölvívó országos bajnokság szombati döntős programjában, melynek legváratlanabb eredménye 60 kilóban született, miután a nyolcszoros ob-győztes Varga Miklós kikapott.

ökölvívás

A meccsek sorát a 49 kilósok döntője nyitotta, melyben a sokszoros magyar bajnok, s idén már egyszer visszavonult Ungvári István leiskolázta Virbán Márkot, akire a második menetben többször számolni kellett, s még a második szünet előtt leléptették. Az 52 kilogramm fináléja már lényegesen kiélezettebb összecsapást hozott, Nokta Norbert és Czifrik János közönségszórakoztató meccset vívott egymással, rengeteg ütéssel és találattal, a győzelmet egyhangú pontozással Nokta szerezte meg.
A szakma sokat várt az 56 kg-os aranymeccstől, Gálos Viktor és Szőrös Márk csatájától, mely a papírformának megfelelően nagy küzdelmet hozott, igaz, rengeteg volt a pontatlanság és a hajrában már a szabálytalanság sem volt ritka. Végül megosztott pontozással Gálos győzött, sikere után pedig szoríthatott testvéréért, Rolandért, aki 60 kilóban a kategóriát Magyarországon hosszú évek óta uraló Varga Miklós ellen lépett ringbe.

A könnyűsúlyú csata a nap legjobb mérkőzését hozta, a két képzett bokszoló ugyanis kiválóan küzdött, az első menetben a szorító mellől a kétszeres Európa-bajnoki harmadik Varga, míg a másodikban a korosztályos Eb-győztes riválisa tűnt jobbnak. A harmadik három percben aztán a hajdúsámsoniak büszkesége, Varga nagy iramban kezdett, s úgy tűnt, az utolsó fél perctől eltekintve végig uralta a ringet, ám a pontozók végül összességében az egyébként szintén nagyszerű teljesítményt nyújtott, 19 éves Gálost látták jobbnak megosztott, 2-1-es pontozással. Varga edzője, Máté Attila nehezen viselte a vereséget, s hangot adott elégedetlenségének, az eredményen azonban természetesen nem változtathatott.

A folytatásban előbb Nyéki Georgián (64 kg), majd Benkő László (69 kg) sikerét láthatta a Messzi István Sportcsarnok szép számú közönsége, majd következett a középsúlyú (75 kg) finálé, melyben a 69 kiló 2010-es Európa-bajnoka, Bacskai Balázs azzal a Csiki Zoltánnal találkozott, aki a negyeddöntőben az olimpiai és világbajnoki ötödik, Eb-bronzérmes Harcsa Zoltánt ütötte ki nagy meglepetésre.
A meccs elején érezhető volt, hogy Bacskai tisztában van ellenfele erősségével, s nagyon zártan bokszolt, ütésindításai után azonnal ismét fenn volt a fedezéke. A Vasas kiváló öklözője aztán az idő előrehaladtával egyre magabiztosabb lett, nagyobb tudása egyértelműen kijött, s fölényesen nyerte az első majd a második menetet is, a harmadikban pedig számolatlanul ütött, rendre tisztán talált, többször rendítő erővel, Csiki azonban - egy rászámolással - kibírta az utolsó három percet is. Bacskai Balázs pedig egyhangú pontozással győzött.

"Az az igazság, hogy több kisebb sérülésem is van, ezért vigyázni akartam magamra, de persze fontos volt számomra, hogy megmutassam, itt vagyok és nem véletlenül. Örülök, hogy sikerült nagy különbséggel nyernem" - mondta az MTI-nek Bacskai, kitérve arra is, hogy eredetileg arra számított, Harcsa Zoltánnal kell majd döntőznie, de mint mondta, az olyan vereség, mint amilyet a ferencvárosi sportoló elszenvedett, benne van ebben a sportban, s akár vele is megtörténhetett volna.
A félnehézsúlyú (81 kg) döntő nagyszerű összecsapást hozott Hámori Ádám és Harcsa Norbert, Zoltán bátyja között, aminek végén 2-1-re Hámori nyert, igaz, Kovács László szövetségi kapitány kissé értetlenül állt a pontozás előtt, mivel ő Harcsát látta jobbnak. A nap zárásaként aztán a nehézsúlyban (91 kg) Sávoly Gergő, míg szupernehézben (+91 kg) Bernáth István győzött.

"Elégedett vagyok ezzel az évzárással. A fiatalok és a tapasztaltak is jó benyomást tettek rám, többen bizonyították, hogy lehet rájuk építeni. A jövő évünk nagyon nehéz lesz, ugyanakkor az pozitívum, hogy az Európa-bajnokság augusztusban, a kvalifikációs világbajnokság pedig azt követően lesz majd, így az év első felében még lesz idő tovább dolgozni" - mondta az MTI-nek Kovács László szövetségi kapitány.
MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com