A tekvondóválogatott vezetőedzője Los Angelesben még többet vár

A 18 éves Márton Viviana párizsi olimpián aratott győzelmének köszönhetően már odafigyelnek a magyar tekvondóra - jelentette ki Galambos Bence vezetőedző, aki hangsúlyozta, hogy a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokon még többre számít."Ami eddig nekünk óriási eredmény volt, például egy Grand Prix-érem, az a jövőben már lehet, hogy inkább elvárás lesz. De ez így van rendjén és a csapatban benne van, hogy még több éremmel zárjon egy-egy világversenyt. Ez már az idei Európa-bajnokságon is meglátszott, ahonnan három éremmel tértünk haza" - mondta a szövetség honlapján.


Galambos Bence, aki nyolc éve kezdte a munkát a válogatottal, kitért rá, hogy 2016-ban egyfajta őrségváltás zajlott a hazai tekvondóban. "Akkoriban vonult vissza Kotsis Edina, az egyik legeredményesebb versenyzőnk. A mostani olimpikonok még gyerekek voltak akkor és alulról kellett építkezni. Tokió után viszont már éreztem, hogy valami mocorog, és történelmi csapat van alakulóban" - jelentette ki, utalva rá, hogy Márton Viviana mellett ott van ikertestvére, a tavaly világbajnokságot nyert Luana, s a párizsi olimpiára kijutott további két magyar, a világ- és Európa-bajnok Salim Omar Gergely és az Eb-bronzérmes, Grand Prix-döntőt nyert Józsa Levente is, majd így folytatta:


"Van egy nagyon erős gerinc a Márton és Salim családdal, Levivel, Patakfalvy Lucával és Bailey Kelennel. Ehhez még 2-3 fiatal biztos csatlakozik, akikben látok potenciált. Nagy verseny lehet a Los Angeles-i olimpiára való kvalifikációért a magyar versenyzők között. Hogy mást ne mondjak, Csáki Hanna 16 évesen már kijutott az Európa Játékokra és Salim Kamilah rendre szállítja a korosztályos aranyakat."


A vezetőedző kitért rá, hogy a koreai eredetű küzdősport világszövetsége (WT) új kvalifikációs időszakot jelölt meg, az olimpiai ranglistát ezután kétévente törlik. Vagyis az igazi harc a következő olimpiáért 2026-ban indul majd. "Nekünk ez az új rendszer tökéletes lett volna, mert ebben az utolsó, kétéves olimpiai időszakban a Márton testvérek, Salimék és Józsa Levente is jobb eredményeket hozott, mint előtte, így akár a direkt kvalifikáció is meglehetett volna számukra. Közvetlen, ranglistán kivívott kvótából országonként négy-négy szerezhető majd meg és súlycsoportonként csak egy versenyző utazhat egy országból. De marad továbbra is a kontinentális selejtező torna, ahol még újabb helyekhez lehet jutni, ahogy Vivi és Levi idén kivívta a kvalifikáció lehetőségét" - vázolta fel Galambos Bence, hogyan lehet majd kijutni a 2028-as ötkarikás játékokra.


"Ami kimondottan fontos lesz - tette hozzá -, hogy az utánpótlást miként fogjuk meg szövetségi és klubszinten. Mert az már most látszik, hogy Vivi példáját említsem: 18 évesen már olimpiát lehet nyerni! Ráadásul már odafigyelnek ránk, az olimpiai arany kinyitotta az ajtót, most léphetünk be rajta igazán"
- fogalmazott a szakvezető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Furcsa sportágak, amelyek régen olimpiai számok voltak.

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

http://ujhazak.com