Az MPB szerint erős jelölt lehet Magyarország

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) összeállítása szerint a 2036-os olimpia és paralimpia megrendezéséért érdeklődő nemzetek közül Magyarország erős jelölt lehet.Az MPB munkatársai által készített - az MTI-nek csütörtökön elküldött - összefoglaló alapján az érdeklődő államok erősorrendjében ugyan nem Magyarország áll az első helyen, de négy másik nemzetet is megelőz.

A paralimpiai mozgalom szempontjait tükröző összeállítás szerint a legerősebb jelölt Németország lehet, ahol fejlett infrastruktúra és közszolgáltatások, valamint meglévő sportlétesítmények állnak rendelkezésre, Münchenben ráadásul népszavazással igazolták az esemény megrendezésének társadalmi támogatását.

Az erősorrendben a kimutatás szerint a Koreai Köztársaság lehet a második, mert világszínvonalú közlekedési és technológiai háttérrel, olimpiai és paralimpiai rendezési tapasztalattal, valamint erős sportszervezeti rendszerrel rendelkezik. Az olimpia és a paralimpia rendezésével kapcsolatban Dél-Koreában erős a társadalmi konszenzus, ugyanakkor az újonnan formálódó Jeondzsu–Szöul stratégiai tengely még összehangolást igényel.

Az érdeklődők rangsorában az MPB összeállítása szerint a jelentős meglévő sportinfrastruktúra és rendezési tapasztalat miatt Magyarország lehet a harmadik, de a pénzügyi garanciák, a társadalmi támogatás és az akadálymentes hozzáférés igazolása még feladat.

Az elemzés eredményeként Törökország a negyedik pozícióba került Isztambul nagyvárosi infrastruktúrájának és bővülő rendezési tapasztalatának figyelembevételével. Kiemelték ugyanakkor, hogy a török metropolisz mérete és közlekedési terhelése összetett szervezést kíván, az ország instabil gazdasági helyzete pedig nem jelent előnyt.

A sorrendben a következő ország Katar, amely korszerű sportlétesítményekkel és jelentős rendezési kapacitással rendelkezik, viszont komoly korlátot jelenthet a szélsőséges nyári hőség és az ebből fakadó időzítési kényszer.

A kimutatás szerint India már a gyengébb jelöltek közé tartozik, mert bár jelentős fejlesztési lehetőségek vannak az országban, de a beruházási és szervezési igény meglehetősen nagy, a tervezett infrastruktúra működőképességét pedig még bizonyítani kell.

Az MPB elemzése nyomán kialakult rangsor utolsó helyére a Dél-afrikai Köztársaság került, ahol nagy meglévő sportlétesítmény-infrastruktúra és globális eseményrendezési tapasztalat van, ugyanakkor a bizonytalan politikai helyzet, a rossz közbiztonság és a finanszírozás jelentős bizonytalansággal jár.

Magyarországnak és a másik hat érdeklődő nemzetnek - november végén kell tájékoztatást adnia a koncepcióról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) illetékes bizottságának, majd jövő márciustól egy stratégiai megbeszéléssorozat következik a NOB végrehajtó bizottságával. A NOB ezután szűkíti a kandidálók számát, 2028 novembere után pedig célzott tárgyalásokat folytat a kiválasztottakkal. A rendezőről 2029-es közgyűlésén dönt majd a világszervezet.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Furcsa sportágak, amelyek régen olimpiai számok voltak.

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

http://ujhazak.com