Berzeviczy Albert nevét veszi fel a BOM Alapítvány ösztöndíjprogramja

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kezdeményezésére a szervezet stratégiai partnereként működő BOM Alapítvány kuratóriuma elfogadta, hogy a 2014 óta működtetett ösztöndíjprogram az idei évtől a MOB első elnöke, Berzeviczy Albert nevét viselje.A MOB honlapjának beszámolója szerint 1895-ben Berzeviczy vezetésével jött létre a szervezet aminek első elnökeként nemcsak azt érte el, hogy Magyarország részt vegyen az első modern kori olimpiai játékokon, hanem azt is, hogy a magyar sportolók ne az Osztrák-Magyar Monarchia olimpikonjaiként, hanem a Magyar Királyság versenyzőiként szerepeljenek az 1896-os athéni nyári játékokon, ahol hét sportoló hat sportágban hat érmet szerezett, amivel a nem hivatalos éremtáblázaton Magyarország a 6. helyen zárt.

    
Berzeviczy Albert elkötelezett támogatója volt az olimpiai játékok Budapestre hozatalának. 1911-ben, a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként az intézmény Széchenyi téri székházában, Berzeviczy otthont adott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 14. Kongresszusának, ahol bejelentették, hogy a magyar főváros megpályázza az 1916-os olimpia megrendezését.


Egy évvel később a stockholmi olimpián a NOB úgy döntött, hogy Berlin kapja meg a négy évvel későbbi nyári játékokat, és elvi döntést hozott arról, hogy 1920-ban Budapest lesz a házigazda. Az első világháború veszteseként Magyarország végül részt sem vehetett az 1920. április 20. és szeptember 12. között Antwerpenben megrendezett olimpián, helyette a hazai közvélemény figyelmét a trianoni békediktátum kötötte le.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com