Döntős a kerekesszékes magyar női tőrválogatott

Második mérkőzésén is remekül vívott a magyar női kerekesszékes tőrválogatott a párizsi paralimpián, ezzel bejutott az esti döntőbe.Az idén Európa-bajnok csapatnak a tíz együttest felvonultató mezőnyben a hiányos 16-os táblán még nem volt dolga a csütörtöki versenyben, majd a nyolc között fölényesen, 45-19-re győzte le a franciákat. Az elődöntőben a hongkongiakkal vívott Hajmási Éva, Madarászné Mező Boglárka és Krajnyák Zsuzsanna. Az együttes negyedik tagja, Veres Amarilla ezúttal sem jutott szerephez. A csapatokban legalább egy B kategóriás, azaz a vívás szempontjából komolyabb sérüléssel rendelkező vívónak kell szerepelnie, ez a magyaroknál Mező Boglárka.

Hajmási 5-0-val kezdett, majd Mező 10-1-re kikapott A kategóriás ellenfelétől, de aztán Krajnyák fordított a hongkongiak B kategóriás vívójával, Tonggal szemben. A második körben nőtt a magyar előny, így Mező Boglárka 30-24-ről kezdett Tonggal, akit 5-3-ra legyőzött, ezzel nyolc tusra nőtt az előny. Ezt követően Krajnyák rendkívül motivált vívással 5-0-ra nyert, majd Hajmási 40-27-ről 5-2-vel zárta le a mérkőzést, amely 45-29-cel ért véget.

A három éve, Tokióban bronzérmes magyarok a 20 órakor kezdődő fináléban a kínaiakkal vagy az olaszokkal mérkőznek majd meg az aranyért az impozáns Grand Palais-ban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Furcsa sportágak, amelyek régen olimpiai számok voltak.

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

http://ujhazak.com